Emlékév: Kodály és Fehérvár

2017. március 11., 10:30 szerző: Szabó Balázs fotós: Molnár Artúr
komment
Kodály Zoltán életrajzában Kecskemét, Galánta, Budapest, megannyi külföldi világváros előkelőbb helyen áll Székesfehérvárnál - ám közel három évtizedre terjedő személyes kapcsolat bizonyítja, hogy a magyar zenekultúra építésének nagy munkájában bizalommal tekintett a Királyok Városára.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Az első utalások Székesfehérvárra azokban a hagyatékában fennmaradt, 1929-re datálható feljegyzésekben olvashatók, melyek tartalmuk alapján egy, a vidéki városok zenei életének fejlődési lehetőségeit latolgató előadás vázlatának tűnnek. Érvényüket máig megtartó megállapításokkal: "Nem zenekultúra, ha sikerül vidékre hozni egy világnevű zongoristát, vagy énekest, ami aztán annyira kimeríti a közönség anyagi erejét, hogy többre egész évben nem telik. Cél: saját eszközök számbavétele, azok megszervezése. (...)Műveljük többet és jobban a legszebb hangszert, az emberi hangot. Egyetlen jól vezetett vidéki gymnáziumi énekkar már zenei légkört tud teremteni, ha semmi egyéb tényezője nincs is a városnak. Már kultúrát tud teremteni és terjeszteni. (...) Azt a balhitet akarom eloszlatni, hogy zeneélet megteremtéséhez pénz kell. Nem: szeretet kell, a zene igazi éhe, személyes hiúság félretétele."

Az 1938-as Szent István-emlékév kapcsán Csitáry G. Emil polgármester kórusművet rendelt Kodálytól. A zeneszerző az "Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga" kezdetű, ismert szöveghez az addig használatos német eredetű dallam helyett a magyar nyelv lejtéséhez pontosan illeszkedő új melódiát komponált, hat különböző változatban is kidolgozva végül Ének Szent István királyhoz címet kapott darabját.

Kodály Zoltán és felesége 1965-ös székesfehérvári látogatását a így örökítette meg Kabáczy Szilárd, a Fejér Megyei Hírlap fotóriportere

A székesfehérvári születésű nagy zenekritikus, Tóth Aladár így méltatta a művet: Csodálatos teljességgel, formát lélekkel újító erővel üti meg most nekünk Kodály Zoltán a régi Bozóki-kottáskönyv Szent István-énekének új hangjait. A magyar zenész nem fogadhatja el változatlanul a régi szöveg mai közismert dallamának egyhangú németes lejtését. Másképpen énekli a "Hol vagy István király"-t, mert ő tudja, hogy "hol van", hogy milyen álommesszeségben van István király és hatalmas képzeletével meg tudja tenni az utat ehhez a messzi álomhoz.

A zeneszerző 1939. június 3-án járt először Székesfehérváron, a Székesfehérvári Zenekedvelők Egyesülete által a Vörösmarty Színházban rendezett nagy Kodály-hangversenyen, melynek műsorában többek között a helyőrségi zenekar, iskolai kórusok és az Egyesület vegyes kara szólaltatta meg műveit. Teljes megelégedésére: a kiváló karnagy, Serényi Emma visszaemlékezése szerint "Kodályon látszott az öröm, hogy szavai visszhangra találtak. Még évtizedek múlva is élt benne a hangverseny emléke."

1946 augusztusában Gáspár János polgármester meghívására a komponista és első felesége, Emma asszony a nép- és általános iskolai tanítók számára szervezett kurzus vendégei voltak. A püspöki palotában megszállt mester előadást is tartott, a zárókoncerten pedig bemutatták két, Szedő Dénes ferencrendi szerzetes-költő szövegeire újonnan komponált művét: a Jézus és a gyermekek első
előadását Kerényi György vezényelte, zongorán Gamauf Henrietta működött közre; a Naphimnusz premierjét Kneifel Ferenc dirigálta.

A helyi sajtó részletesen tudósított az eseményekről, s Kodály megragadta az alkalmat, hogy a zeneoktatás reformjáról vallott gondolatait a szélesebb nyilvánossággal is megossza: "A zenében is, mint minden másban egy népet csak a saját nyelvén lehet művelni. A magyar zenei nyelv mélyen járó megismertetése mellett olyan módszereket kell mutatni a tanítóknak, amelyekkel a zene alapfogalmait, a zenei írás, olvasásig gyorsan és biztosan elsajátíthatják. Ez a reform, ha sikerül végrehajtani, az ország egész zeneéletét át fogja alakítani, gazdagabbá és magasabbá fogja tenni s ezzel az általános kultúrszínvonalat is emelni fogja."

Az első zenei tagozatos általános iskolai osztály 1955-ben kezdte meg tanulmányait Székesfehérváron a legendás hírű énektanár, Mihályi Gyuláné Eszti néni irányításával. 1963-ban Kodály eljött ballagásukra, ugyanez év őszén meglátogatta a tanítási órákat, 1965-ben pedig a ma nevét viselő iskola alapításának tizedik évfordulóját is megtisztelte jelenlétével - az eseményekről számos értékes fotó tanúskodik.

Hartyányi Judit a megnyitón

1963. november 21-én a Bazilikában Kósa Ferenc karnagy vezényletével egyházzenei hangversenyt rendeztek műveiből, melyen személyesen is megjelent: az Ének Szent István királyhoz és a Naphimnusz egyaránt felcsendültek ez alkalommal.

Az utolsó találkozás helyszíne a Vörösmarty Színház: a Borovy József által dirigált helyőrségi zenekar előadásában 1966. május 21-én, a premier után itt hangzott fel először a Honvéd-díszinduló.

Tíz hónappal később a mester már nem élt: emlékét tisztelettel őrzi Székesfehérvár.

Az emlékév nyitányaként örvendjen az egész világ!

- Kodály Zoltán emlékek címmel kiállítást rendeztek a Vörösmarty Színház galériájában. A tárlatot Hartyányi Judit, a Magyar Kodály Társaság elnöke nyitotta meg. Mint mondta, "2017-ben a világhírű zeneszerző, népzenekutató, zenepedagógus születésének 135. és a mai napon halálának 50.évfordulójára emlékezik az ország, és mondhatom, hogy a világ elismerése és figyelme is Kodály Zoltán felé fordul, mivel a közelmúltban az UNESCO felvette a Kodály módszert a szellemi kulturális örökség megőrzését szolgáló legjobb gyakorlatok listájára, valamint nemzetközi megemlékezésre ajánlja Kodály Zoltán életművét... Köszönet a zeneszerzőnek gazdag életművéért, amelynek darabjai a mai napig életünk megbecsült részét képezik. A népzenekutatónak a világviszonylatban leggazdagabb népzenei anyag gyűjtéséért, amelyből szintén gazdagon részesülhettünk, és a nevelőnek zenepedagógiai elveiért, embernevelő filozófiájáért, amelynek köszönhetően éneklő, boldog közösségben éltük gyermekkorunkat... Egy külföldi professzor, Alexander Ringer mondta Kodályról: Vir Justus in musica: Igaz ember a zenében. (Igaz az, aki/ami a boldogságot a közösség számára létrehozza és megőrzi.) Visszatekintve a mögöttünk levő évtizedekre, életünkre, hálával mondhatjuk, hogy egy igaz ember példája nevelt bennünket hazaszeretetre, kultúránk megbecsülésére, megtartására, tovább éltetésére. Az ő életművét ünnepeljük most... A sok érdekes kiállított tárgy, levél, kép nagy részét a Mihályi család és a Kneifel család bocsátotta rendelkezésre. Köszönet ezekért az eddig nem látott kincsekért."

 

 

Szabó Balázs

2017. március 11., 10:30 szerző: Szabó Balázs fotós: Molnár Artúr

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...