Szersén Gyula szerelmetes helyei

A Jászai Mari-díjas színész nemrég az Öreghegyi Közösségi Ház vendége volt, ahol Bobory Zoltán beszélgetős sorozatában mesélt életéről, pályakezdéséről. Mondanivalóját a szívéhez közel álló versekkel egészítette ki, vagy éppen helyettesítette, hiszen előadásmódjából érezhetően szinte eggyé vált a kiválasztott művekkel.

Szersén Gyula színházi és tévés szerepeinek felsorolásához talán egy A/4-es oldal sem lenne elég. Sokan ismerhetik szinkronhangját különböző sorozatokból, filmekből is, ő kölcsönözte hangját például Dr. Watsonnak a Sherlock Holmes-ból, vagy T.J. Hooker nyomozónak.

Azt mindjárt az est kezdetén megvallotta: Fehérvár – Gyula, Szarvas és Sopron mellett – az egyik legkedvesebb városa, a Velencei-tóba pedig szinte szerelmes. Gyermekkorában sok időt töltött Agárdon, velencefürdői nyaralójába most is rendszeresen jár az egyébként budapesti születésű színész. A régi Nemzeti Színház tagjaként gyakran járt Fehérvárra, mert a Vörösmarty Színház egy időben szinte a teátrum kamaraszínházaként működött, így többször léptek föl itt a fővárosból. S a Bobory Zoltán elnöksége alatt működő Vörösmarty Társaságnak is többször volt vendége – sorolta még a kötődéseket Szersén.

Szersén Gyula Öreghegyen mesélt, szavalt (Fotó: Molnár Artúr)

A családról, a gyermekkorról elmondta: édesanyja korán meghalt, édesapja pedig megjárta a 2. világháborút, majd hazatérve sokat dolgozott, így őt is alig látta. A színészre és húgára az apa második házasságáig sokszor cselédlányok vigyáztak, ám a kis Gyula befogadó családoknál is lakott. Ezt nem rossz élményként élte meg, inkább jó volt látni a becsületes parasztemberek életmódját, akiktől sokat tanult. Később apácák nevelték, a korai vallásos környezet pedig egész későbbi élete, de még talán pályája szempontjából is meghatározó volt. A színészmesterséghez egyébként semmilyen családi kötődése nem volt, magának járta ki az utat.

A kezdet azonban nem volt könnyű – mesélte Szersén Gyula -, mert közbejöttek az '56-os események. Őt társaival letartóztatták, koncepciós per indult, mégis sikerült valahogy elrendezni az ügyet, így végül leérettségizhetett. Ám a kádárlapján ott volt a jelentés, így három évig nem vették föl az akkori Színművészeti Főiskolára. Ezután viszont elsőre bekerült, hiszen időközben már szerepelt színpadon, például a Vígszínháznál, és tehetségesnek tartották. A Nemzeti Színházhoz 1965-ben került, negyven éven át kitartott, végül 2005 után mondott föl. „Megváltozott a színház, a környezet..." – fogalmazott, és itt szóba kerültek a kultúrának, színháznak ártó tényezők: például a sok tévécsatorna, az internet. S nem szereti Shakespeare-t „rongyos farmerben" sem – tette még hozzá a modernizációra utalva, kiegészítve azzal: mindezek ellenére az élő színház egyszeri és megismételhetetlen, nem bukhat meg.

A színjátszás mellett a másik nagy szerelem a pódium, az önálló est, és úgy vette észre, az ilyen programokra ma nagy igény lenne. Amikor szaval, prózát olvas föl, szinte azonosul egy-egy szöveggel. Ezt a fehérvári közönség is megtapasztalhatta, mert miközben előadta például Petőfitől az Alföldhöz való kötődését igazoló A gólya című verset, érezhető volt, hogy a színész lélekben ott jár azon a tájon...