Szikora János: Mi egymás húsából élünk

2017. január 07., 10:30 szerző: Kocsis Noémi fotós: Koppán Viktor Dávid
komment
A színházi embert nem csak a siker élteti, hanem az is, hogy értelmes munkát végezhet” - mondja Szikora János, akivel a fehérvári teátrumban eltöltött négy évéről beszélgettünk
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Korábban csak egyetlen egyszer tette be a lábát a Vörösmarty Színházba, de négy éve gyakorlatilag a teátrumban zajlik az élete (jelentős része). Kalapos (ráadásul mellényes!) és ezzel együtt alapos ember: igazgatói irodájában előadási emlékek, könyvek, cédék, királyportrék. (Szereposztó dívány egyáltalán nincs.) Szikora János színházigazgatóval beszélgettünk „elmúltnégyévről”, sikerekről, tervekről.

- Ide érkezésekor milyennek látta ezt az épületet? Egyáltalán mit gondolt róla? Hogy épület? Intézmény? Társulat? Vagy valami sajátos elegye mindezeknek?

- Színházi ember egy színházban először is azt nézi, milyen a színpad, meg a nézőtér. Milyenek az arányai? Kicsi, mély, szűk, keskeny? Netán magas? Vagy lapos?

- Már elnézést, de ez olyan, mintha egy nőt osztályozna.

Szikora János, akivel a fehérvári teátrumban eltöltött négy évéről beszélgettünk

Ez fura volt, mert a színházban általában kosz van, a szó jó értelmében. A színházi kosz hozzá tartozik a munkánkhoz. Por van mindenhol: a színpadon, a folyosókon, a kollégák hurcolják a díszleteket, a jelmezeket, húzogatják a függönyöket. Itt meg nem láttam port. Emellett az épület is rendben volt, és ami külön jó: a irodai szinten sok a fény. Én rendezőként harminc éve ülök a sötétben, és nézem az embereket a fényben - s így talán érthető, hogy most már egyre jobban kedvelem a természetes fényt.

Ráadásul az idő tényleg nagyon sok jó embert sodort itt össze mostanáig. Jó a közeg - ez ritkán van így.- Pontosan! A színpad szemrevételezésénél azt mérem fel, mire számíthatok. Hogy mit tudok és mit nem tudok megvalósítani „vele”. Ha az ember ismeretlenül besétál a fehérvári színház színpadára, és körülnéz, azt látja, itt elég sok mindent meg lehet valósítani. A második pillantás a nézőtérre esik: hányan ülhetnek le? Milyenek az arányai, az atmoszférája? És a színe, az illata? Ez is sok mindet eldönt. Mikor először beléptem ide, mégis az fogott meg elsőre, hogy milyen tisztaság van.

Hozzáteszem: egy színház akkor igazán jó, ha hosszú évek, ciklusok együttes, sikeres, értelmes munkája van mögötte. Mert a színházi embert nem csak a siker élteti, hanem az is, hogy értelmes munkát végezhet. Négy évvel ezelőtt sikerült egy olyan erős társulatot szervezni, amely végtelenül összetartó. Ezek az emberek itt szeretnek együtt játszani. Kíváncsiak egymásra, úgy tartják, hogy a másik ember nem pusztán kolléga, hanem játszótárs. Inspiráló tényező. Mert egy színházban bizony egymás húsából élünk, inspirálnunk kell egymást, különben eluralkodik a sablon és a káosz.

- Négy év alatt sosem volt sablonérzése?

- Soha.

(A teljes interjú a Prémium magazin téli számában.)

Megjelent színes magazinunk, a Prémium téli száma. Sokféle, izgalmas olvasnivalót kínálunk. Interjút készítettünk Szikora Jánossal, a Vörösmarty Színház igazgatójával is.

Kocsis Noémi

2017. január 07., 10:30 szerző: Kocsis Noémi fotós: Koppán Viktor Dávid

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...