Színek és vágyak festője - Szabó Noémit erősen foglalkoztatják az emberi kapcsolatok, a testiség

Lírai festőiség, élénkség, érett nőiség, témaérzékenység, mély gondolatiság – e szavak jutottak eszembe Szabó Noémi festményeiről. Világa beszippant, fölemel, töltetet ad a szürke hétköznapi órákra.

Szabó Noémi az Aranybulla Könyvtárban, a Kid Camino című kiállítása megnyitóján Fotó: Molnár Artúr

A harmincas évei elején járó alkotó műveit a fehérvári Kortárs fesztivál keretében két helyszínen is lehetett látni: az Aranybulla Könyvtárban Kid Camino címmel mutatta be saját szűrőjén keresztül az anya-gyermek kapcsolat bensőségességét, a gyermeki fejlődés állomásait, a Pelikán Galéria tematikus csoportos tárlatán pedig a Holtomiglan, holtodiglan című festményével szerepelt.

Noémi neve már ismerős lehet a képzőművészet iránt érdeklődő helybelieknek, tavaly ugyanis a Fehérvár Szalonon díjat kapott a Csak egy tánc volt című képéért, s korábban szerepelt az Őszi Tárlaton és egyéb helyi kiállításokon. Körülbelül egy éve a Székesfehérvári Művészek Társaságának tagja, s tanít egykori iskolájában, a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában.

Élete az utóbbi egy évben kanyarodott vissza a főváros felől szülőhelye, Székesfehérvár felé.

Mint megtudom tőle, az indulás - a képzőművészet, azon belül is a festészet iránti elköteleződés - nem köthető egyértelműen egy ponthoz. Ám az már korán, kisgyermekkorában kiderült, hogy van érzéke a rajzoláshoz, festéshez, s később úgy érezte: ez az a terület, ahol a leginkább ki tudja fejezni magát. Felmenői között ugyan hozzá hasonló alkotó típusú ember nincsen – leszámítva az egyik dédnagymamát, aki kiválóan hímezett –, ám pedagógus édesanyjában például megvan befogadói oldalról a művészi érzékenység – meséli Noémi egy kávézó árnyas kerthelyiségében.

A Tóparti művészeti tagozatán a grafikusok között végzett Végvári Beatrix tanítványaként, majd a Képzőművészeti Egyetemre vezetett az útja. A festészetet választotta, s egyfajta hiányérzet miatt ugyan kitekintett kissé a grafika felé, ám maradt eredeti szakjánál. Mint mondja, ebben főleg a színek iránti szeretete játszott nagy szerepet. Mestere kezdetben Kovács Attila volt, majd Nagy Gábor tanítványa lett. A diplomázás után voltak ugyan kisebb „kalandok” – mondja Noémi –, de a fő csapás a festés, az alkotás maradt. Több egyéni és csoportos kiállításon szerepelt, közülük az egyik legmaradandóbb élmény egy londoni bemutatkozás volt. Az angol fővárosban más külföldi alkotókkal együtt szerepelt, akikkel a tárlat szervezésében is részt vettek az interneten keresztül. Őt pedig felkérték arra, hogy írjon angol nyelvű összefoglalót a tematikus anyagról, amely a testiség, a testábrázolás köré szerveződött. Ez a munka nagyon sok tapasztalatot adott, s a kiállításnak van utóélete is.

Amikor a legjelentősebb díjakról kérdezem, akkor az Amadeus Művészeti Alapítvány ösztöndíját emeli ki, illetve egy göttingeni ösztöndíjat, amely azonban túl korán, még tizenévesként érte el, így a családi kötődés miatt nem tudta eléggé átérezni jelentőségét. Talán ebből is sejthető, milyen fontosak a bensőséges emberi kapcsolatok Noémi számára, akinek ihletforrásai is e viszonyrendszerek. A „Csak egy tánc volt” festményén például egy idős pár kapcsolatának évtizedek alatt lezajló átalakulását mutatja be. Képein nem szeret egyéniesíteni, az őt foglalkoztató, sokakat érintő helyzeteket, állapotokat az arc részletes ábrázolása nélkül mutatja be – mondja az ifjú művész, s hozzáteszi: vissza-visszatérő érzése egyfajta hiányállapot megélése, amely alkotás közben is dolgozik benne. Nagy hatással volt rá korábban többek között Gustav Klimt művészete és a szecesszió stílusa, ez főleg „csipkés” motívumokat hordozó művein érhető tetten.

Noémi a nyáron újabb festményeken dolgozik: szeptemberben egy pályázat révén ismét Londonban állíthat ki, augusztusban, a Királyi napok programsorozatának részeként pedig a Szent Korona galériában nyílik kiállítása Imágó/Ráció címmel egy másik hölggyel közösen.

S vannak megrendelései is, méghozzá egy különleges lehetőség, az úgynevezett „vágyfestészet” révén is. Hogy ez mit jelent? Noémi így beszél róla: ha valaki személyesebb képet szeretne tőle az otthonába, akkor dönthet a vágyfestmény mellett. Ez esetben többszöri találkozás, beszélgetés előzi meg a munkát, hogy Noémi közel tudjon kerülni a megrendelőhöz. A „vágyfestészet” elnevezés is azért született, mert ezek az alkotások sokkal inkább az illető személyes vágyainak, emlékeinek, élményeinek és a számára fontos dolgoknak hordozói, a művész egyéni látásmódjával és stílusával fűszerezve

Azt hiszem, csak örülhetünk annak, hogy az alkotót újra szorosabb kapcsolat fűzi Fehérvárhoz, s biztos vagyok abban, érdemes lesz az augusztusi tárlaton megnézni műveit.