2014.03.19. 19:30
Szobamozi, fény és árnyék ritmusa
Különös képek, nem is könnyen adják meg magukat, de a kortárs, absztrakt művészet befogadása mindig is nagyobb türelmet, képzelőerőt igényel. A tárlat címe Talált terek, próbáljunk ebből kiindulni.
Amikor először rápillantottam Nádor Tibor képeire a Pelikán Galériában, majdnem hangosan kimondtam, hogy monokróm alkotások. Mint kiderült, jobb volt hallgatni, mivel újabb csapdába léptem volna bele (lásd később). Mert nem egyetlen szín uralja a műveket, még ha futólag ez is a benyomás, ám ha az ember közelről tanulmányozza őket, a ritmust, a fénnyel való játékot, a finom kontrasztot érzékeli rajtuk.
Lehet persze, hogy Nádor emiatt is finoman kijavítana. Elmondta, hogy 1994-ben diplomázott, a képzőművészeti akkor még főiskolán, festészet szakon, Gerzson Pál osztályában. Egy évet megfordult, mintázott a szobrász szakon is. Kapott egy ösztöndíjat, fél évig Svájcban élt. Hazatért, és 2000 óta tanít a Magyar Iparművészeti Egyetemen, akkor még a szilikát, most már a tárgyalkotó tanszéken alakrajz és festészet tanár. Kollégája és barátja, Szegedi Csaba festőművész is ott tanít, és Szegedi ösztökélte, hogy állítson ki Fehérváron. Tulajdonképpen hazajött Nádor Tibor, hiszen 3 éves koráig itt élt, ám kamaszkorában is nagyon sok időt töltött a városban, a nagymamájánál.
Amikor megjegyzem, hogy a Talált tereket nézve Szűts Miklós és Vojnich Erzsébet jut az eszembe, kiül az arcára az ironikus mosoly. A szokásos panel, mondja, de nem neheztel. Inkább elmagyarázza, hogy annak idején sokat járt erdőkbe, rajzolni, festegetni. Jóval korábban, minthogy az említett művészeket megismerte volna. Sőt, Miklós (Szűts) sem tiltakozna, hogy ezek az erdőrajzok őt is inspirálták. A belső terekre hosszabb útkeresés után talált rá. Teljesen összeomolva ült a szobájában, és ahogy besütött a nap az ablakon, elkezdte rajzolni a fény-árnyék ritmusát. Ebből született a festménycsoport, amelyet azóta is Szobamozinak hív. Arra a kérdésre, hogy derűs alkat-e, azt válaszolja, ez a másik sztereotípia vele kapcsolatban. Merthogy egyáltalán nem borúlátó, nem hangulatból fest, hanem a ritmus izgatja. A ritmus, a fényé és árnyéké, és az utóbbi nélkül az előbbi sem értelmezhető.
A tárlat egyébként figyelemre méltó, a tanulság pedig: le a sztereotípiákkal!
