Kultúra

2017.07.31. 13:40

Sztárszólisták a Musica Sacrán – Verdi Requiemje Székesfehérváron (x)

Különleges kvartett, négy világklasszis szólista énekli Verdi grandiózus művét, a Requiemet a Székesfehérvári Királyi Napok komolyzenei koncertjén, a Musica Sacrán. A zeneirodalom egyik leggyakrabban játszott gyászmiséje augusztus 12-én, szombaton 21 órakor hangzik el a Nemzeti Emlékhelyen felépített hatalmas színpadon öt kiváló kórus és a remek Alba Regia Szimfonikus Zenekar előadásában, a Liszt-díjas Drahos Béla vezényletével.

Amikor 1868-ban Rossini elhunyt, Verdi úgy gondolta, több szerzővel összefogva gyászmisét kellene komponálni az általa nagyra tartott mester tiszteletére. A mű utolsó tételét maga megírta, a többi rész azonban nem készült el. Verdi később újra foglalkozni kezdett a darabbal, végül az olasz romantika egyik legnagyobb költője, Manzoni halálának első évfordulóján, 1874-ben mutatták be a hét tételből álló, monumentális alkotást Milánóban, a szerző vezényletével, óriási sikerrel.

Verdi Requiemjét a sztárszólisták mellett öt kiváló kórus és az Alba Regia Szimfonikus zenekar adja elő Székesfehérváron

A Requiem mindmáig az egyik legismertebb és leggyakrabban előadott gyászmise, amelyet ugyanaz a drámai erő jellemez, mint Verdi legjobb színpadi műveit. Legjellegzetesebb tétele talán a Dies irae, amelyben megrázó realizmussal elevenedik meg a sajátos pokollátomás, a mű végkicsengése azonban mégis megnyugtató vigasztalásként hat a hallgatóra.

A sodró lendületű remekmű szólóit a világ leghíresebb dalszínházainak (Covent Garden, Metropolitan, Scala) gyakori vendégei, ünnepelt sztárszólisták éneklik az augusztusi Musica Sacrán. A Magyar Állami Operaház két fantasztikus hangú, Kossuth-díjas magánénekesnője, Lukács Gyöngyi (szoprán) és Komlósi Ildikó (mezzoszoprán) mellett az ifjabb énekes nemzedék jeles képviselője, Otokar Klein (tenor), valamint a Verdi-specialistaként számon tartott Alexandru Agache (basszbariton) lép színpadra augusztus 12-én, szombaton 21 órakor a Nemzeti Emlékhelyen felépített színpadon. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekart és az öt vegyeskarból egyesített, kétszáz tagú kórust Drahos Béla Liszt-díjas művész vezényli ezen az esten.

Tavaly Rossini, 2017-ben Verdi-bemutató Székesfehérváron: sztárszólisták, öt kiváló kórus és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar adja elő a Requiemet

A kihagyhatatlan zenei élményt kínáló koncertre jegyeket személyesen a Művészetek Háza portáján (Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.), a Fehérvári Ajándékbolt és Jegyirodában (Oskola u. 2–4.), a Vörösmarty Színház Szervezési és Jegyirodájában (Fő utca 8.) és a Vörösmarty Színház jegyértékesítő pavilonjában (Városház tér) lehet vásárolni. Online jegyvásárlásra a www.fehervariprogram.hu oldalon van lehetőség, ahol részletes információkat találnak a koncertről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!