Kultúra

2015.08.03. 10:31

Több, mint élmény - Réz András esztéta szerint a tartalmat is keressük

Székesfehérvár - Ez volt eddig a legjobb program nyugtázta egy fesztiválozó elégedetten a filmekről szóló beszélgetést, amire Réz András filmesztéta vezetésével került sor.

Bokros Judit

A kezdet azért nem volt egyszerű. A Fezen klub kerthelyiségébe szervezett kora délutáni, tartalmas időtöltést szolgáló programok sorába beillesztett előadás, beszélgetés egyes résztvevőin még erősen látszottak az első éjszaka (hajnal) koncertélményeinek nyomai. Volt, aki azt se nagyon tudta, hol is van éppen s miről is van szó ( Mi a téma? Nem vágom. ) Más a bevitt alkoholmennyiséggel egyenesen arányos lelkesedéssel próbált hozzászólni a filmekről folytatott csevegéshez, több-kevesebb sikerrel. Látszott: a sokadik pohár sör helyett sok-sok pohár ásványvízre lett volna inkább szüksége. Szerencsére, köszönhetően a többségben lévő és józan érdeklődőnek, no meg a bámulatos türelemmel és jó humorral megáldott vendégnek, Réz Andrásnak, végül jó kis diskurzus kerekedett.

Szó esett a mozi technikai fejlődéséről, a 4D-s élményről, a régi nagy klasszikusokról, a sikerfilmekről, amikbe vagyonokat öltek és ölnek bele, s az is megint kiderült: ennek ellenére sokszor az olcsó filmek hagynak maguk után maradandó emléket.

A másfél órás filmes utazás után arról is kérdeztem a népszerű filmesztétát, írót, reklámszakembert, mennyire nehéz vagy könnyű a fesztiválközönséget lekötni, megszólítani.

Réz András filmesztéta Fotó: Horváth Renáta

- Izgalmas kaland az előadás ilyen közegben, de én már kialakítottam egy formát. Ennek az a lényege, hogy beszélgetünk és játszunk. A teljesen tradicionális mód az, hogy fölteszek kérdéseket, aztán ezekből szépen lassan elindul egy beszélgetés. A fesztivál semmiképpen sem az a fegyelmezett világ, ahol mindenki gondosan ügyel arra, hogy ne vágjon a másik szavába. Itt kimondottan kellemesen alakult az egész, legalább egy tucat jó kérdés, föltevés hangzott el - foglalja össze fehérvári élményét Réz András, aki már közönsége előtt is fölvetette az élményközpontú, a lényeget főleg a látványvilágra, az érzékek kielégítésére helyező filmkészítés és nézés problematikáját. Beszélgetésünk során mindezt a napjainkra egyre jellemzőbb, szinte folyamatos online-jelenléttel vagy a felhőtlen, kötetlen kikapcsolódást ígérő fesztiválozással állította párhuzamba, s finoman utalt rá: lehet, hogy a sok-sok élmény, inger között elvész a lényeg, témánk esetében maga a film. A történet, a tartalom, a mondanivaló.

- Az élmény azt mondja , hogy ott kell lenni, mert a többiek is ott vannak, ezért nem maradhatunk ki mi sem fogalmaz az esztéta, s hozzáteszi: persze mindez attól is függ, ki hogyan használja, fogadja be a mozit, vagy bármely más művészeti produktumot, kap-e érvényes üzenetet, többletet általa? Merthogy a felhasználás módját is meg kell tanulni.

Azt, hogy a manapság s az elmúlt években készülő filmek közül melyik lehet hasonlóan maradandó, mint mondjuk a Volt egyszer egy vadnyugat vagy a Csillagok háborúja, Réz András sem tudná megmondani.

- Egy időben az Oscar-díjas filmekről gondoltuk azt, hogy számítanak, populárisak ugyan, de azért emlékezünk majd rájuk. Ma meg tudnánk mondani, legutóbb mely filmekért kaptak Oscar-díjat? Vagy ki nyerte Cannes-ban az Aranypálmát? teszi föl az esztéta a kérdést, amire valakinek biztosan rögtön beugrik a válasz, de sokunk inkább bizonytalanul kutat memóriájában a friss filmcímek között.

Ha már Cannes, szóba kerül a Saul fia, amely a fesztiválon elnyerte a zsűri nagydíját.

- A Saul fia rendezője, Nemes Jeles László a holokausztot csupán nyersanyagként használja föl, de amit létrehoz, az egészen új képlet. Teljesen másképpen kezd beszélni erről a témáról, mint ahogyan az itthon szokás. Technikailag is olyan újítást alkalmaz, amivel máshol nem találkozhatunk, már csak ezért is fontos film, és érdemes megnézni - fogalmaz Réz András, aki arra is büszke lehet, hogy az általa alapított, filmes szakemberek képzésével foglalkozó Werk Akadémia egyik volt tanítványa, Gárgyán Eszter felvételvezetőként vett részt a Saul fia forgatásában.

A frissebb hazai alkotások közül az esztéta a Liza, a rókatündért is megemlítette. Igaz, hogy ez a mozi nem keresi a választ a világ nagy kérdéseire, de vizuálisan nagyon igényesen felépített, részleteiben izgalmasan megmunkált film, a zenéje finom srófokra jár, ezért is nagyon szerethető. Jelen létezésünk szempontjából azonban igazán fontos alkotásként Réz András a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmet nevezte meg, mert olyan kérdéseket tesz föl, amelyek ma itthon - főleg a húszas-harmincas korosztály számára - nagyon aktuálisak.

Ha tehát mozizni akarunk, bőven van miből választani, akár a kortárs magyar filmpalettáról. Ám érdemes lehet arra is figyelni, hogy ne csak az élményt, hanem a tartalmat is keressük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!