Kultúra

2015.07.19. 17:03

Tüzes és vidám energiák a Beethoven-hangversenysorozaton

Martonvásár Szombat este megkezdődött a Nemzeti Filharmonikus Zenekar idei Beethoven-hangversenysorozata a Brunszvik-kastély gyönyörű parkjában.

Szabó Balázs

Az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően az esti hangverseny előtt egy órával kis matinékoncert várta a közönséget a tó partján álló hatalmas platánok alatt. Egy szerencsére csak rövid ideig tartó zápor ugyan némiképp keresztülhúzta a művészek számításait, de Dvorák érdekes vonóstrióját azért így is meghallgathatták az érdeklődő zenebarátok.

A fullasztóan meleg idő ellenére majdnem táblás ház fogadta a színpadra lépő zenekart, melyet az előre megadott programtól eltérően ezúttal is Kocsis Zoltán főzeneigazgató vezényelt. Az est műsorán a II. (D-dúr) szimfónia (op. 36), a G-dúr és F-dúr románc (op. 40 és 50), valamint a VII. (A-dúr) szimfónia (op. 92) szerepelt. Az est szólistája a magyar hegedűiskola ragyogó fiatal reménysége, Pusker Júlia volt.

Az 1801 -1802-ben készült II. szimfóniával kapcsolatban mindenütt hivatkoznak az 1802. október 6-án kelt híres Heiligenstadti Testamentumra és az abban megnyilvánuló kétségbeesett hangulatra. A szimfónia zenéje azonban valósággal szöges ellentéte mindenfajta kétségbeesésnek: fiatalos, tüzes erő és életvidám energia jellemzi. írta a műről a kiváló zenetudós, Bartha Dénes. Így van: egy zseni életének eseményei nem feltétlenül hagynak nyomot alkotásain! A szimfónia (különösen az elragadó melódiákban bővelkedő lassú tétel) mindemellett a mesterségbeli tudás magas szintjét is igazolja: biztos kézzel formálta meg művét a 30 éves zeneszerző. Kocsis pálcája alatt metszően éles ritmusokban, markáns kontrasztokban, szép hangszínekben gazdag előadásban hangzott el a darab, aprólékosan részletező, mintaszerűen kidolgozott artikulációval. Ezzel együtt (főleg az első három tételben) még némi távolságot érzékeltem az előadók és a zene között: mintha az interpretáció csiszoltsága fontosabb lett volna a kifejezésnél. A finálé hozta meg az áttörést: legjobban a Kóda tetszett, ahol valóban hatalmas energiák szabadultak fel, a hallgatóság lelkes ovációját váltva ki.

A változatos karaktereket felvonultató, hangulatos, rövid Románcok jóllehet nyilván nem érik el a Hegedűverseny vagy a nagy hegedűszonáták szédítő magaslatait máig a hegedűsök kedvelt repertoárdarabjai. Pusker Júlia hegedűjátéka mindenben igazolta hozzá fűzött várakozásainkat: magvas, gyönyörű hangon, kristálytiszta intonációval, markáns elképzelésekkel játszotta szólamát. Különösen is feltűnt törékeny termetét meghazudtoló határozott, ugyanakkor számtalan árnyalat kifejezésére képes vonótechnikája, mely minden hangot tökéletesen érthetővé és plasztikusan érzékelhetővé tett. Ez a már-már férfias játékstílus a G-dúr románc heroikus hangvételéhez mindazonáltal közelebb állt, mint az F-dúr románc finom érzelmességéhez, mely ebben az acélosan magabiztos, nagy versenyekben edződött tolmácsolásban kissé elhangolódott. Mindezek ellenére teljesen megalapozott reményekkel várhatjuk Pusker Júlia őszinte és szép művészetének végleges, a beethoveni zene teljes spektrumát meghódító beérését.

Az 1811- 12-ben készült VII. szimfónia egyike a mester legnépszerűbb műveinek: nehéz feladat is érvényeset és egyben újat mondani egy ilyen sokat játszott kompozícióról. Nos, Kocsis Zoltán olvasatát nagyon érdekesnek találtam. Nem tudom, mennyire befolyásolta a művészt Wagner a darabtól mára elválaszthatatlan kifejezése: a tánc apoteózisa (tény: benne a ritmus valóban fontosabb a dallamnál). Kocsis mindenesetre ezúttal a zenei anyag elemi egyszerűségű képleteken át megnyilvánuló, lenyűgöző mozgási energiájára koncentrált, a szokottnál gyorsabb (a népszerű második tétel esetében jóval gyorsabb) tempóvételekkel, robbanó akcentusokkal, a hangzásrétegek világos elkülönítésével, a hangszercsoportok diskurzusának elegáns megszervezésével. Az eredményt, a VII. szimfónia rendkívül dinamikus, ugyanakkor játékos és csillogó tolmácsolását teljesen megérdemelt vastapssal köszönte meg a publikum a Nemzeti Filharmonikusok kiváló művészeinek és mesteri dirigensüknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!