Úgy vártunk rád, kis herceg!

Nem árt persze csínján bánni a szavakkal, pláne, ha Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkijről, az egyetemes regényirodalom egyik legnagyobb figurájáról beszélünk. Aki ugyan valóban hitt az ördögben, mármint az ördögi gonoszban, ugyanakkor ösztönemberét, Rogozsint mégiscsak emberi szenvedély őrli, mozgatja, míg a a szinte éterien tiszta, már-már Krisztusra emlékeztető Miskin herceg a maga végtelen ártatlanságával igen messze áll a teljes emberi élettől. Ráadásul olyan, mint egy bomba gyutacsa. Minden robbanhat tőle.

Igen, A félkegyelmű című regényt állította színpadra a Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában Hargitai Iván rendező. Cseppet sem csodálkoznék, ha szorongott volna a bemutató előtt, mint Dosztojevszkij oly sok hőse. Egyáltalán nem könnyű darab, amit a közönség elé tálalt két felvonásban , csaknem három órában. A végén megnyugodhatott: a premier közönsége határozott tapsával dicsérte a darabot.

László Zsolt ismét nagyon jó alakítást nyújt Rogozsinként

Amely engem visszarepített jó pár évet, hiszen mikor olvas legszívesebben, -fogékonyabban Dosztojevszkijt az ember, mint fiatalon, nota bene kamaszkorában. Az ügyes díszlet ugyanakkor kortalanná tette az előadást. A koszlott falakon különböző feliratok, magyarul. Szeretlek , Juci!, Géza és Saci, effélék. Mellettük különböző egyházi jelképek és gyertyák összevisszasága. Koszló környezet, hasonló, lepusztult bútorok. Bárhol járhatunk persze csak olyan, bomlásban levő, vegetáló lelki és fizikai vidékeken, amelyek megbocsátásra várnak. Itt tényleg messiásként várják a kis herceget, vagy ha nem is várták, csak úgy beesett, akkor is a választ, a megváltást remélik tőle. Azt, hogy végre lesz valami, ami csak az övék, és nem megvehető. Mindenki a szerelemről beszél, amely épp oly gyorsan fordul át gyűlöletbe, mint rajongásba. Dosztojevszkij hősei sokat beszélnek. Miskin herceg, a katalizátor: végtelen tisztasága, naivitása pusztulást hoz ebbe a világba, amelyhez a bűn, a titok tartozik inkább, mint a tisztító ártatlanság.

Habár a második felvonást hitviták, filozófia elmélkedések nehezítik, a darab érdekes, leköti a figyelmet és van egy különös, ördögi humora. A jelenetváltások hatásosak, idézőjelesek , a zene ismerős és erőteljes. Ami pedig az előadás fő erénye, az a színészek játéka, pontosabban összjátéka. Már a múlt évadban is megfigyeltem, most pedig a 3:1-ben, A félkegyelműben és az Őfelsége komédiásában egyre inkább éreztem, hogy szépen összecsiszolódnak a színészek, egységes játék uralja a színpadot. Mégpedig színvonalas játék. Ha ezt hívják társulatépítésnek, akkor minden bizonnyal elértek egy jelentős fokot. A stúdió intim közelsége árulkodó lehetne, azonban nemigen találtam hibát.

A főbb szerepekben Krisztik Csaba (Miskin), Radnay Csilla (Nasztaszja Filippovna), László Zsolt (Rogozsin), Törőcsik Franciska (Aglaja) kitűnően játszik, de nem tehetek mást ugyanezt mondhatom a többeikre is: Varga Máriára, Hirtling Istvánra, Kuna Károlyra, Andrássy Mátéra, Kelemen Istvánra, Kozáry Ferencre, Ostorházi Bernadettre, Kádas Józsefre, Závodszky Noémira, Jókai Ágnesre.

A félkegyelmű különleges élmény. Teljesen normális, ha valaki kíváncsi rá.