Kultúra

2016.12.11. 11:10

Új kiállítás a közösségi térben

Gárdony - Stehlik Norbertnek, Velence város fotósának nyílt nemrég kiállítása Gárdonyban. Főképp a Velencei-tóról készült természetfotóit láthatjuk az új közösségi térben, melyről már Poór Dénes mesélt.

Buthy Lilla

Stehlik Norbert Velence város fotósának régebbi, de legújabb képeit is láthatjuk Gárdonyban, a Velencei-tó első közösségi irodájában, ami nem kizárólag a művészvilág képviselőt, hanem azokat a virtuális munkásokat", online szakembereket, programozókat, grafikusokat is összefogja, akik jobban szeretnek közösségben dolgozni, mint otthon.

Norbi leginkább tájképeit mutatta meg a közönségnek: fotói a Velencei-tó élővilágára fókuszálnak, de a vászonfotók között találunk légifelvételeket is.

Stehlik Norbert szereti a Velencei-tó élővilágát fotózni, a kiállításra főképp tájképeit hozta el Fotó: D. Szücs Kata

Szerinte ezúttal nem is maga a kiállítás, hanem az annak otthont adó hangulatos iroda az érdekes, ami egy egyedi ötlet alapján született meg. Ötletből munkahely lett: a megvalósítás Poór Dénes nevéhez fűződik, aki pedig Gárdonyhoz kötődik ezer szállal.

- Tavaly áprilisban költöztünk vissza Gárdonyba a két kisfiammal és a feleségemmel - mondta. - Mivel szabadúszó full-stack web-fejlesztő vagyok, egy ideje már kerestem egy helyet, ahol nyugodt körülmények között tudnék dolgozni. Legközelebb Székesfehérváron találtam ilyet. Közben megismerkedtem két fiatalemberrel, akik hozzám hasonlóan távmunkában dolgoznak, és nekik is problémát jelentett a megfelelő munkakörülmények kialakítása. 2016 elején úgy döntöttünk, hogy csinálunk magunknak és a hozzánk hasonló digitális nomádoknak egy közösségi irodát.

A kulturális vonal is erős, Norbi már a harmadik fotós, akinek a képeit kiállították az irodában, emellett a többi között online is közvetített előadásokat is tartanak a közösségi tér falain belül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!