Kultúra

2017.06.28. 17:55

Újabb sikert ért el Zemlényi Eszter

Májusi észtországi sikere után ismét remekül szerepelt. Zemlényi Eszter székesfehérvári énekes a második helyen végzett a június 22-25-e között Marosvásárhelyen megrendezett, 3 fordulós Virginia Zeani Nemzetközi Énekversenyen.

FMH-információ

Az első helyezést a román bariton, Alexandru Chiriac, a harmadikat pedig a szintén román származású tenor, Alin Stoica érdemelte ki. A 4 napos fesztiválnak a marosvásárhelyi Kultúrpalota adott helyet. A megnyitón Virginia Zeani, világhírű operaénekes - aki idén tölti be a 92. életévét - floridai otthonából videoüzenetben köszöntötte a résztvevőket. A 6 tagú zsűri elnöke a román professzor, szoprán énekesnő, Horiana BrănişTeanu, tagjai pedig Robert Koerner a Lyoni Opera igazgatója, Soyung Yu koreai operaénekes, Marton Melinda professzor , Cosmin Marcovici, a Román Nemzeti Opera menedzsere, Josef Hussek, a Festival Salzburg konzultánsa és Kürthy András rendező, producer voltak.

A verseny döntőjében a 11 finalista produkcióját a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Zenekara kísérte Cristian Sandu vezényletével. Zemlényi Eszter, egyedüliként képviselve Magyarországot, a versenyen román, osztrák, moldáviai, olasz, német és portugál énekesekkel versengett, és a közönség elismerése mellett a zsűri is magasra értékelte produkcióját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!