Kultúra

2017.07.07. 12:15

ÜtősFeszt előzetes: a Velencei-tó remekül viszi a hang drum kongását

Ha már a Velencei-tó partján tartott zenei fesztivál, akkor az idei, sorrendben 2. Ütős Fesztivál szervezői stílusosan egy tavi hajókázással egybekötve tájékoztatták a sajtót a július utolsó hétvégéjén tartandó esemény-sorozatról.

Kocsis Noémi

Az újságírókat pedig nem csak meghajóztatták, de Szabadi Andrea és Ölvedi Gábor, e két kitűnő ütőhangszeres muzsikus közreműködésével azt is megmutatták nekik, milyen jól párosítható a tavi környezet a két acél célgömbből álló hang drum és az ír dob hangjával.

Az idei fesztivál helyszíne tehát a velencei Korzóról az agárdi szabastrandra helyeződik át, ez fontos változás, de a színvonalas fellépők sora, a közönség bevonása örömdobolásokba és alkalmi jam-melésekbe, valamint a fesztivál ingyenessége továbbra is mérvadó, derült ki a szervezők szavaiból. Július 28-án, pénteken a Kiss G. László vezette hármas formáció, a G-Base, valamint a tavalyról visszatérő Kurul dobosok, a világzenét játszó fesztiválkedvenc Meszecsinka és a házigazda tóparti Kongattack uralja a színpadot, míg szombat estére a sokféle zene mellett Rammsteint és Prodigyt is játszó Dawhy, a több ezer éves keleti dobművészet hagyományait felelevenítő Ataro Taiko és a nemzetközi sikerű máltai Tribali fellépését kínálják a szervezők.

Szabadi Andrea és Ölvedi Gábor duója kísérte a tavi sajtótájékoztatót

A tavaly a fesztiválon megforduló 3 ezer látogatónak már ismerős lehet az idén is várható közös dobolás, ugyanakkor a családbarátság jegyében a három nap alatt napközben gyermek-zenei programokkal, tánctanítással, meseműsorral, vízisportokkal is várják a kicsiket. Az újdonságot pedig többek között az idén próbaképpen indull szájdobolás verseny és egy amatőr haka bajokság jelenti majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!