Kultúra

2015.02.01. 18:45

Velencei iskolások a Seuso-tárlaton

A Zöldliget Általános Iskola három osztályának diákjai térítésmentesen élhettek az alkalommal, és láthatták január 26-án, hétfőn a világhírű Seuso-kiállítást.

Tihanyi Tamás

A 8.a osztály a történelmi Seuso-kiállítás végső zárása előtt néhány nappal kapott lehetőséget a Szent István Király Múzeum szakembereitől arra, hogy meglátogassa a római ezüst kincsleletek tárlatát az intézmény Fő utcai épületének különleges biztonsági intézkedésekkel védett dísztermében. Három osztály élhetett az alkalommal.

– Először ötödik osztályban találkoznak a gyerekek a római korral, amikor Pannónia-tartomány helyzete kerül szóba, majd később, hetedikben a Kincses sziget című ifjúsági regény olvasása kapcsán beszélünk ismét a Seuso-kincsekről – mondta Karsai Dénes osztályfőnök az izgatott fiatalok gyűrűjében. Elárulta, sok mindent ismernek a gyerekek a római kincsek történetéből, tudják például azt is, hogy tizennégy ezüst tárgyat találtak meg belőlük.

– Sokat olvastam a Seuso-kincsekről, és szerettem volna a maga valóságában is látni ezeket a felbecsülhetetlen értékű tárgyakat. Bizony nagyon kíváncsi voltam – tette hozzá Ratkovics Flóra, az egyik diák. Elárulta azt is, hogy néha előfordul, álmodozik arról, milyen érzés lehetett birtokolni a kincset.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!