Versek hétvégére

...azon is túl

vakít a hómező

démoni távolban

mocorog egy felhő

az éterben kánon

körénk fagyott kendőn

ropog át egy álom

ahogy lassan olvad

egy szelíd idomon

de túl minden határon...

Simek Valéria

Forróságból szőtt

Kezedből árad a hajnali

fénysugár, elölről kezdődik

minden. Tűzhelyed felmelegíted

és a nappal kékjéből nagyot

hörpint szád. Már a napokat

is összecseréled...

Éveid útját bejártad.

Halántékodról elszállt a

felröppenő tavasz, a

forróságból szőtt szerelem.

Apránként siratsz el mindent,

ami veled együtt tűnik el.

Benned ül a várakozás,

mint a szél az ág hegyén.

Szabó Gábor

Bocsánat!

Arra ébredtem megint, hogy

vagyok-e én vagy nem vagyok?

Legalább is most úgy gondolom

az ami itt van teljes egészben,

az én már nem maradhatok.

Érzem, hogy már nem álmodok,

de nem ébrednek számon még szavak.

Szemem előtt a reggeli fények

bábelt vagy babilont játszanak.

Fejemben zavaros minden, egyre zsong,

s a tolmácslogika is riadtan tántorog.

Semmi sem biztos, mégsem félek.

Hull Isten kezéből az időhomok,

s biblia mutációja minden lélek.

Reggel van. Megint arra ébredtem.

Mindenki az ami, egy véletlen.

Van-e való világ vagy talán csak

tudat-mátrixok hitaetik el?

De túl erős már egy érzés:

Bocsi! Pisilni kell.

Filotás Karina

Merengő

Ősz van.

Érzem.

Kegyetlen szele ráncot fúj a tájra.

Félek.

Tüdőmbe szökik az elmúlás illata.

Lépek.

Száraz falevélen megpihen lábam.

Nézem.

Ahogy lángba borítja a fákat.

Kérem.

Vigyen el messze, messze magával.

Délen.

Felragyogtatja fáradt csillagát.

Fényben.

Állok, és hallgatom a Csend dalát.

Légben.

Járok, mint oly sok gondtalan madár.

Télen.

Tudom, majd tovamegy, s nem jön már.

Réten.

Tovasuhan, tűzleveleket kerget a határ.

Égjen.

A nyár, mely nem tér vissza a ő nyomán.

Részem.

Viszi magával, ellopja, s megy amerre lát.

Vérzem.

Lesújtott az Ősz. S hogy itt járt, én tudom csupán...