Kultúra

2017.06.09. 12:32

Világbajnokok lettek a fehérvári táncos fiatalok

Négy fehérvári fiatal is részese volt a Winner Elements Hip-Hop Tánciskola sikereinek. A táncosok több kategóriában szerepeltek nemrég a pécsi világbajnokságon, és gyermek formációban elsők lettek.

Bokros Judit

A Winner Elements Tánciskola vezetőjével, Lakatos Szabolccsal a Malom utcai Táncházban találkoztunk. Itt próbálnak év közben a fehérvári csoporttal, heti egy alkalommal. A nyári szünet előtti utolsó csütörtöki találkozóra a fiatalok újabb komoly sikert tudhattak a magukénak, hiszen a május végi International Dance Federation (IDF) nemzetközi modern tánc világbajnokságon gyermek kategóriában első helyet szereztek. A nyertes csapat részese volt két fehérvári diák: Kallós Bence és Végh Laura. Az iskola több jó eredménnyel is büszkélkedhet, a junior formáció például 4. helyezett lett, a fehérvári Simon Viktóriával és Ulrich Klaudiával.

A győri származású Szabolcstól – akinek több mint 20 éves táncos múltja a néptánccal kezdődött, majd érdeklődése a divat táncok megismerésével a break, a hip-hop felé fordult – megtudtam: 2003-ban, nyolc fővel alakult a csoport, a táncoktatás 2004-ben kezdődött. A jelentkezők száma szépen gyarapodott, így Győr mellett több településen – például, Székesfehérvár, Mór – szervezték meg az oktatást. Szabolcs így egész héten jár tanítani, a fiatalok heti egy alkalommal sajátíthatják el tőle a hip-hop alapjait és fejlődhetnek tovább. A tánciskola az elmúlt években több országos, világ és Európa-bajnoki címet szerzett. A versenyekre Szabolcs októberben válogatja ki a hét helyszínről a legtehetségesebb gyerekeket, akiket nemzetközi megmérettetéseken indít.

Az idei májusi világbajnokságot megelőzte egy kvalifikációs és egy pontszerző verseny. Hip-hop kategóriában az első három helyezett képviselhette hazánkat a pécsi világbajnokságon – tudtam meg Szabolcstól, aki hozzátette: a versenyt négyévente rendezik meg Magyarországon, egyébként más a helyszín. Van szóló, duó és csoportos, formációs kategória, a minitől a felnőtt korcsoportig.

Szabolcs ez alkalommal összesen 30 fiatalt választott ki, ők formációs és szóló táncokkal léptek föl. A felkészülés időszaka igen kemény volt, mert októbertől minden szombaton 8-9 órás edzést tartottak Kisbéren. A gyerekek azonban fáradhatatlanul próbáltak, a szülők végig támogatták őket.

A Winner Elements Hip-Hop Tánciskola idei versenyző csapata, sapkában oktatójuk, Lakatos Szabolcs. A fiatalok több kategóriában szerepeltek Pécsett, szép eredményekkel (Fotó: a tánciskola)

A versenyre május 31-én érkeztek meg, s másnap táncoltak. Nagyon készültek: magyar zászlókkal, magyar színekben buzdították egymást. A befektetett energia, a lelkesedés meghozta az eredményét, hiszen  a gyermek formációban végül első helyet szereztek.

A nyertes koreográfiát tizennégyen táncolták, és az több zenei alapra készült, show jellegű tánc volt. Különböző stílusok – popping, lockin, newstyle – ötvöződtek benne, akrobatikus elemekkel. Az első hellyel járó díj és a büszkeség mellett a csoport jutalma sok-sok meghívás, a lehetőség különféle szereplésekre. Tavaly például 84 fellépésen voltak, így a fiatalok sok tapasztalatot szereztek, és több helyszínen mutathatták meg magukat.

A próbákon, versenyidőszakon kívül is nagy élet van azonban az iskolában – mesélte Szabolcs. Számos csapatépítő programot szerveznek: nyáron például táborokat, de szokás a Halloween-parti, a karácsonyi buli, s ezek mind jobban összekovácsolják a közösséget.

A tánciskola további eredményei: hip-hop junior szólóban Ifjú Emília 8. helyezett lett, ugyanebben a kategóriában Nyári Alexandra 5. helyet szerzett, a popping junior szólót pedig Nyári Alexandra nyerte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!