Kultúra

2014.04.18. 14:10

Voltak kreatív megoldások

A vácis diákok idén is megmutatták, ha túráról van szó őket nem lehet lepipálni...

Sebestyén Lilla

Egy jó tornacipő, pár haver és rengeteg kitartás - ennyi kell egy kellemes túrázáshoz, gondolná a laikus.

Azonban Gubánné Ármai Erika pedagógus Váci Tótúráról szóló élménybeszámolóját hallgatva, rá kell jönnöm, a kép ennél azért összetettebb.

- A huszadik kilométer után a legkényelmesebb cipő is mázsássúllyal húzza a lábat, az ember úgy érzi, vízhólyagokon jár és több izom is begörcsöl - mondta el Erika, a tapasztalt gyalogló, aki idén másodszorra szervezte meg a Váci Mihály Ipari Szakképzőiskola bátor tanulóinak a közel harmincöt kilométeres Velencei tavat megkerülő túrát.

- Már a 2013-as tókerülés végén szó volt róla, hogy meg kellene ismételni a túrát, így idén a tavalyi huszonhárom indulóhoz képest jóval népesebb csoport vágott neki a hatalmas táv meghódításának.

Összesen hat tanár és harminchat diák startolt el Kisfaludról délelőtt tizenegy órakor meséli a tanárnő, majd hozzáteszi: az első húsz kilométert még mindenki bírta panasz nélkül vicceket, történeteket meséltek egymásnak és beszélgettek. Azt követően azonban néhányan a cipőjüktől szabadultak meg, mások úgy gondolták még a lejtőn való gurulás is kényelmesebb a járásnál. Szóval kreatív megoldásokból nem volt hiány, végül azonban este fél hét és fél kilenc között fájólábbal, de megérdemelt büszkeséggel a szívükben hat ember kivételével mindenki bekúszott a célba.

A szervező pedagógus azt is elmondta: másnap mindenki kapott egy névre szóló oklevelet jutalmul, hiszen egy ekkora gyalogtúrához, ha más nem is, de a kitartás elengedhetetlen kellék majd leszögezte, ő bizony mindenkire nagyon büszke, aki neki vágott és a zord idő ellenére is bírta a sarat.

Címkék#iskola

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!