Kultúra

2017.02.24. 14:03

Wagner Csaba a filmes hangok mesterévé vált

A filmszakmában dolgozó magyarok sikert sikerre halmoznak az utóbbi időben. Az agárdi származású Wagner Csaba se maradt ki a sorból.

Bokros Judit

A hétvégén szinte minden filmrajongónak az Oscar-gálán lesz a szeme, már csak azért is, mert a magyar Deák Kristóf is versenyben van a Mindenki című kisjátékfilmjével. Remélhetőleg beváltja a hozzá és filmjéhez fűzött reményeket.

Jó tudni azonban, hogy van egy agárdi, ám Los Angeles-ben élő fiatalember, a 31 éves Wagner Csaba, aki nem sokkal az Oscar-díj átadó előtt vehette át a Golden Reel, vagy Arany Tekercs díjat, amelyet a „hangmérnökök Oscar-jának” is neveznek.

Wagner Csaba ugyanis sound designer, vagyis hangtervező. Ráadásul nem ez az első sikere, idén már ötödször nyerte el a komoly elismerést, amelyről így nyilatkozott lapunknak:

- Itt sokféle szakszervezet van, az MPSE Golden Reel Awards a “Motion Picture Sound Editor” – tehát a filmes hangvágók egyesülete. Az Oscar-on sajnos nem sok figyelmet kap a filmek hangja. Itt azonban több különböző kategória is van. Például: interactive, internetes epizodikus, valamint a rajzfilmek és dokumentumfilmek hangját is díjazzák.

Nem nevezném hangos Oscarnak, egyszerűen a hangos iparág egyik nagyon rangos díja. A zsűri a beküldött film, sorozat, játék kisfilmjeiből kiválasztja az általa legjobbnak tartottakat, majd ezekre szavaznak az MPSE egyesület tagjai. Az eredményt a díjátadóig titokban tartjak. Ezért is volt nagy meglepetés, amikor idén két díjat is átvehettünk egymás után. Le sem értünk a színpadról, amikor visszahívtak minket, hogy a másik kategóriában is nyertünk – mesélte Csaba.

Az egyik díjazott munka a Joyride nevű kisfilm, ami egy internetes sorozat, amelyben autókat tesztelnek durva körülmények között. E filmeknél Csaba a fő sound designer, tehát ő tervezi meg a hangokat. A másik díjat a Gears of War 4 című játék kisfilmjeinek hangjáért kapták, ebben szintén Csaba a Supervising Sound Editor, a főnökével együtt. Mivel hogy – derült ki – a fiatalember nem egyedül dolgozik, hanem egy kisebb csapat tagja. Ez a Source Sound nevű cég, ahol játékok kisfilmjeinek, reklámfilmeknek, bemutatóknak, VR videóknak, egyebeknek készítenek különleges hanghatásokat, és azokat le is keverik.

Wagner Csaba a díjátadón
Fotó: Wagner Csaba

Csaba 2011-ben vágott neki a nagy amerikai kalandnak, ami olyan jól sikerült, hogy azóta is Los Angeles-ben, West Hollywood-ban él (kétszer azért már hazalátogatott, de erre a rengeteg munka miatt nincs elég ideje, ha tud, inkább a környező államokba utazik lazítani).

Kezdetben - külföldi munkavállalóként - nehéz dolga volt, keményen kellett bizonyítania, hogy jobb, mint az átlag.

Nagy a konkurencia, így folyamatosan a legjobb tudását kell adnia. Mindig új ötletekkel, új stílussal kell előállni. Ám Csaba hosszú távon tervez a filmszakmában, ott, ahol jelenleg dolgozik, de az utóbbi időben producerkedett is kisebb filmekben, önállóan. A fontos számára az, hogy inspiráló, a hanghatásokat kreatívan használó alkotásokat készítsen.

És, hogy miért lett hanghatás tervező?

- Mindig nagyon érdekelt a filmek hangja. Gyermekkoromban imádtam a Csillagok háborúja fénykardjait és űrhajóit, a Terminátor 2 különleges hanghatásait (pl.: a folyékony fém hangja). Ezekért a hangokért a mai napig rajongok. Így nagy elismerés volt számomra, amikor felkértek, hogy dolgozzak a Terminátor 5. hangjain. Nekem kellett újra megalkotni a folyékony fém és egyebek hanghatásait.

Mikor ráeszméltem, ezek milyen hétköznapi hangokból alakulnak ki, szerelembe estem a szakmával, és mindent el akartam követni azért, hogy megvalósítsam az álmomat. Los Angelesbe akartam menni, és filmeken dolgozni, mint sound designer. Ez 2011-ben meg is valósult – mondta el büszkén Csaba, aki elárulta: az említett folyékony fém egyik fő alkotóeleme nem más, mint a kutya-eledel hangja, ahogyan kicsusszan a konzervdobozból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!