Kultúra

2017.03.20. 15:37

Zászló, címer, hősök, gyerekek művein – rajz- és esszépályázaton hirdettek eredményt Székesfehérváron

Székesfehérvár – A Döntés című kiállításhoz is kapcsolódó rajz-és esszépályázat eredményét hirdették ki hétfőn a Városházán.

Bokros Judit

A díszteremben rendezett megnyitón elhangzott: III. ünnepi rajz-és esszépályázatot a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és az EMMI Oktatásért Felelős Államtitkársága hirdette meg, két témában: a magyar zászló és címer, valamint az én hősöm ábrázolása (utóbbira a Csók képtárban látható A döntés című kiállítás kapcsán került sor). A pályázatra írásműveket vagy rajzokat vártak.

A kiírásra a Kárpát-medencében és a világban szétszórtan élő, magukat magyarnak valló gyerekek, fiatalok (óvodások, iskolások, egyetemisták) jelentkezhettek.

Az eredményhirdetésen Cser-Palkovics András polgármester kifejezte: megtiszteltetés Székesfehérvárnak, hogy a díjátadó helyszíne lehet. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke a pályázati kiírásról beszélt, s elmondta, hogy több ezer pályamű érkezett.

A szakmai zsűriben jeles alkotóművészek, irodalomtörténészek voltak, közülük Molnár János festő-és grafikusművész a rajzokról beszélt. Hangsúlyozta: kifejezetten jó helyzetben voltak, megelégedéssel nézték a képeket. Színvonalas alkotások születtek, amelyeket más-más szempontok alapján értékeltek a különböző korosztályoknál.

Takaró Mihály irodalomtörténész, az esszépályázat zsűrielnöke az írásműveket értékelte.

A műsort a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI diákjainak, valamint Enyedi Ágnes népdalénekesnek a fellépése tette igazán ünnepivé.

A legtöbb díjat az általános iskolai kategóriában adták ki, itt három fehérvári eredmény született. A felsorolás alább következik, a gyerekek alkotásai a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében láthatók.

Rajzpályázat

Az óvodások kategóriában különdíjasok: Kacsó Ákos (Erdély), Bartos Román (Felvidék), Czeglédi Jázmin (Erdély), Kun Lara Édua (Budapest), Tóth Karin (Felvidék), Lenghel Maya (Erdély), Csáki Anna (Felvidék)

3. Szakál Áron (Kolozsvár)

2. Gál Hanna (Budapest)

1. Kemény Boglárka Anna (Budapest)

1-2. osztály - különdíjasok: Török Balázs (Miskolc), Fülöp Tamara (Felvidék), Fülep Bertalan (Munkácsy, Székesfehérvár), Sándor Ádám (Felvidék), Szabó Zsófia (Szolnok)

3. Csató Ágnes (Csíkszereda, Erdély)

2. Kucsera Mirkó (Bonyhád)

 

1. Petőfi Sándor Általános Iskola, 1.b osztály (Debrecen)

3-4. osztály - különdíjasok: Fülep Domokos (Fehérvári Waldorf Iskola - Székesfehérvár különdíját is megkapta), Kovács Panna (Szolnok), Tóth Andor (Tök), Farkas Viktória (Délvidék), Engi Teodóra (Délvidék), Ubori Petra (Délvidék), Fenyvesi Zsófia (Szeged)

3. Probojcsevity Lilla, (Inárcs)

2. Nagy Bálint (Erdély, Csíkszereda)

 

1. Müller Balázs Gyula (Ócsa)

5-6. osztály - különdíjasok: Mikovity Csenge (Délvidék), Nagy Kristóf (Délvidék), Halász Ágnes (Verpelét), László Dávid (Erdély)

3. Peresztegi Hanna (Budapest)

2. Fülep Blanka (Munkácsy, Székesfehérvár)

 

1. Bereczky Kamilla (Erdély)

7-8. osztály - különdíjasok: Radó Anett (Nagykálló), Baum Lydia (Kismarja).

3. Kádár Kriszta (Erdély)

2. Tallós Virág (Délvidék)

1. Szerződi Klaudia (Felvidék)

Középiskola - különdíjasok: Bartók Beáta (Erdély), Saseran Evelin (Erdély), Szanyi Izabella (Kárpátalja)

3. Héjja Kitti (Szolnok)

2. Vonza Fanni Adrienn (Nagykálló)

1. Hodik Nikolett (Délvidék)

Egyetemi kategória:

1. Terebesi Gyula (MKE, Budapest)

Esszépályázat

7-8. osztály - különdíjasok: Bántó Koppány (Erdély), Kacsó Dávid József (Erdély)

3. Szögi Klaudia (Délvidék)

2. Mohnansky Rudolf (Felvidék)

1. Sidó Barnabás (Felvidék)

Középiskola:

3. Zsoldos Emőke (Kárpátalja)

2. Máté Anna Bella (Erdély)

1. Mike Bernadett (Erdély)

Egyetem:

3. Drenkovity Viktória (Délvidék)

2. Bence Norbert (Kárpátalja)

1. Szabó Emília (Délvidék)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!