Kultúra

2017.03.25. 18:10

Vannak még Fehérváron tehetséges énekesek? - Benéztünk egy válogatásra

Zenei tehetségkutató. Ha valaki meghallja ezt a szóösszetételt, a legtöbbször negatív véleményt fogalmaz meg magában: tehetségtelen emberek, és amúgy is túl sok műsor szól már erről. Mi nemrég mégis egy ilyen válogatón jártunk, és azt kell mondanunk: vannak még tehetségek az országban - és Fejér megyében is.

Szanyi-Nagy Judit

A 20 órai kezdésre eleinte csak a szokásos szombat esti karaoke-résztvevők gyűltek össze. Negyed óra elteltével viszont kiderült: elkezdődhet az egyik kereskedelmi televízió zenei tehetségkutatójának válogatója, hiszen készen áll néhány vállalkozó szellemű fiatal arra, hogy megmutassa a tehetségét az érdeklődőknek - és persze a műsor szerkesztőinek.

Őszintén szólva, tudva és látva azt, hogy mennyi és milyen tehetségkutató volt már az országban, nem vártam sok jót a helyi válogatótól. Az este első két fellépője mégis meglepetést okozott: azonnal magukkal ragadtak. Így, a produkciójuk után, kaptam az alkalmon, és beszélgetésre invitáltam őket az eddigi zenei pályájukkal, motivációjukkal kapcsolatban.

A 19 éves Kaifis Zoé Iszkaszentgyörgyről érkezett a válogatóra

Mint kiderült, Németh Patrícia és Kaifis Zoé nagyjából egy éve ismerik egymást, mióta mindketten a bodajki Hang-Szín-Tér iskolában tanulnak. A 19 éves Zoé eredetileg Fehérváron kezdte tanulmányait, de a népéneklés nem igazán tetszett neki, így a váltás mellett döntött. Nem bánta meg: a 17 éves Patríciával közösen biztatják egymást abban, hogy ilyen válogatókon induljanak. Mindketten részt vettek már a Fehérvár Hangja megmérettetésen is, de az országos, kereskedelmi műsorok közül ez volt az első válogatójuk. - Fiatalabb koromban nem mertem volna bevállalni - mondja Zoé, majd hozzáteszi: - Azért kicsit most is lámpalázas voltam...

A 17 éves Németh Patrícia Bodajkra jár iskolába, Balatonalmádiból

A barátnők leginkább attól tartottak, hogy elrontják a szöveget - de ez szerencsére nem következett be. Attól viszont egyáltalán nem félnek, hogy egy ilyen verseny a barátságuk rovására megy.

- Eszünkbe sem jutott ilyesmi - mondják egybehangzóan. Emellett pedig a két lány édesanyja is támogatja őket a döntésükben.

A válogatók előadóinak produkcióját rögzítik a szerkesztők

A helyi válogatón találkoztunk T. Zoltánnal is. Bár a fiú idén nem indult a válogatón, tavaly részt vett a megmérettetésen. - Sok pozitív véleményt kaptam az énektudásommal kapcsolatban, ez pedig egyfajta visszaigazolás volt arról, hogy talán érdemes lenne foglalkoznom ezzel - mondja. A zenei pályán már gyermekkorában elindult: énekkaros volt, zeneiskolába járt.

Tapasztaltabb indulóként azt mondja, a megfelelő ön-kritika, a barátok, ismerősök és a család őszinte véleménye hozzájárulhat ahhoz, hogy a jelentkezők elkerüljék az esetleges csalódásokat. Ugyanis sokan épp a negatív tapasztalatokat hozzák fel a zenei tehetségkutatók hátrányaként - ezeket Zoltán szerint könnyen kiküszöbölhetnék az indulók, ha az ismerőseik nem elfogultságból értékelnék őket.

Abban pedig mindhárom megkérdezett egyetértett, hogy nem érdemes az eredeti előadót utánozni: az a jó, ha valaki az egyediségével tűnik ki, akár a hangszínt, akár a stílust nézzük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!