Szép hangversennyel köszöntötték a húsvéti ünnepet a szimfonikusok

Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar hagyományos húsvéti hangversenyét az idén - gyanítom, elsősorban a bazilika felújítása miatt - a felsővárosi templomban rendezték meg. A helyszín több szempontból is remek választásnak bizonyult: az örvendetesen épülő-szépülő templomnak jó akusztikája van, s újra csak rácsodálkozhattunk belső terének levegős tágasságára, színes freskóira, hatalmas orgona- és kóruskarzatára. Egyértelműen megállapítható: akár nagyobb apparátust igénylő zeneművek előadására is alkalmas, érdemes természetesen a többi, már jól bevált kül- és belvárosi templom mellett e tekintetben is számításba venni a jövőben. Negatív vonása igazából csak egy van a Szent Sebestyén plébániatemplomnak, ám az éppen a keddi hangversenyen erősen jelentkezett: borzasztóan hideg. Persze, ezúttal a március utolsó napját meghazudtoló, inkább novemberre emlékeztető időjárás vállalta a főszerepet a szibériai körülmények létrejöttében (minden tiszteletem a muzsikusoké, akik hősiesen álltak helyt a mostoha viszonyok között!), ám a problémát nem lehet csak a meteorológiára fogni, s kár lenne ennyivel elintézni.

A szervezők tartalmas programmal várták a zenebarátokat: a hangversenyt Pergolesi Stabat mater-e nyitotta meg, s Schubert G-dúr miséje zárta. Fellépett az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, az Alba Regia és a Primavera Vegyes Kar (Kneifel Imre és Horányi Ottilia), valamint a Kodály Gimnázium Leánykara (Feke Mariann). Az énekszólókat Szalai Ágnes, Derzsi-Pap Enikő, Varga Donát és Szerdahelyi Pál szólaltatta meg, az est dirigense a Nemzeti Énekkar vezető karnagya, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar egykori karmestere, Antal Mátyás volt.

A zenei mellett - a kereszténység legnagyobb ünnepére készülve - különleges spirituális élménnyel is gazdagabbak lehettünk: a Pergolesi-mű egyes tételei között a kábítószeres fiatalok gondozásában nagy érdemeket szerzett horvát Tomislav Ivancic atya keresztúti elmélkedéseit olvasta fel Tóth Tamás esperes. A szubjektív hangvételű, a Megváltó gondolatait egyes szám első személyben tolmácsoló rövid szövegek hatásosan kísértek minket végig a Via Crucis stációin, Pergolesi áradóan dallamos zenéjével hol jobban, hol kevésbé harmonizálva. Nem véletlenül jutottak eszembe ezek a jelzők: Antal Mátyás a kompozíció a nápolyi opera jellegzetes stílusában fogant, hajlékony melódiavonalaira koncentrált elsősorban. Koncepciójához remek partnereket talált: Szalai Ágnes tiszta és csillogó szopránja, Derzsi-Pap Enikő mélytüzű alt-tónusa elsőrangúan érvényesült a szólótételekben. A Kodály Gimnázium Leánykara szép hangszínekkel, muzikálisan szólaltatta meg a kórusrészeket, s feltűnő volt a zenekar hangzásának és frazeálásának rendezettsége. Külön elismerést érdemel a kiváló koncertmester. Persze a tolmácsolás színvonala nem véletlenül volt magas: Antal Mátyás látszólag eszköztelen dirigálása mögött a stílus és a mű alapos ismerete állott aranyfedezetül. Az egyes tételek markáns indításával azonnal kijelölte azt a tempó- és karakter-tartományt, melyben az előadók biztonsággal mozoghattak. Egyes részletekben éppenséggel el lehetett volna képzelni nagyobb kontrasztokat, de az előadás rendelkezett a három legfontosabb ismérvvel: volt koncepciója, egysége és hangulata.

Hasonlóan összefogott produkciót hallhattunk a Schubert-misében is, jóllehet ebben az intim kompozícióban kicsivel több rugalmasságot, a meglepő harmóniai fordulatok visszaadásában kicsivel több váratlanságot és frissességet örömmel tapasztaltunk volna. Szalai Ágneshez két kiváló férfiénekes csatlakozott: a szólisták a gyönyörűen tolmácsolt Benedictus-tételben érték el teljesítményük maximumát. A végig elmélyülten figyelő közönség nagy tapssal mondott köszönetet a fellépőknek a jól sikerült húsvéti hangversenyért.