Lajoskomárom

2014.08.20. 17:25

Újra Pincefesztivál Lajoskomáromban

Augusztus 23-án rendezik meg a településen a Lajos-napi vígasságok keretében a már hagyományossá vált Pincefesztivált.

Gábor Gina

Délelőtt 10 órától Motoros felvonulás indul a vásártérről, majd 13 órától kezdődik a szüreti felvonulás, amelyben több megállónál a Kisbíró híreit hallgathatják az érdeklődők. a Fülöp-hegyi keresztnél 15 órától megáldják a bort és a szőlőt.

A Vásártéri Nagyszínpadon 15 órakor lesz a borverseny eredményhirdetése, 16:30-től az Evangélikus Rézfúvós Zenekar, 17 órakor a Mákvirág néptánccsoport, majd a kislángi Happy Girls Tánc és Mazsorett csoport lép fel, 18:20-kor a Boogie Brothers, 19 órakor Shadows 64 Memorial Band 21 órakor a Collins együttes szerepel.

A gyerekeket csillámtetoválás, arcfestés, lufi hajtogató bohóc, légvár, játszóbusz, henna festés várja.

A kisbíró az idei fesztiválon is kidobolja a legfrissebb híreket (Archív fotó: Házi Péter)

Évek óta sikeresek a bortúrák, így az idén is bemutatkoznak a Fülöp-hegyi gazdák, kézműves boraikkal. A bortúrákra a vásártéren lehet jelentkezni, a csoportokat túravezetők kísérik A pincék egy részében speciális produkciókkal várják a résztvevőket.

Wéber-pincénél a Kodolányi János Főiskola Művészeti Tanszékének hallgatói adnak koncertet 16 órától, a Vörösmarty Színház műsora 19 órakor következik, 20.30-tól a United Együttes lép fel. ASteidl pincénél a FelVonó Zenekar és az Ördögkerék Táncegyüttes szerepel, a Havranek pincénél a Deka muzsikál.

Az egész napos rendezvény előestéjén, augusztus 22-én 19 órától indul a Vásártérről az éjszakai akadályverseny, ahol kalandos akadályok lesznek az erdőben hébérrel, hordóval, puttonnyal, borral és pálinkával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!