Laza

2006.11.07. 03:24

A Csipes-hagyomány

Csipes Ferenc, minden idők egyik legsikeresebb kajakosa egy olimpiát és kilenc világbajnokságot nyert, amikor ő versenyzett, Európa-bajnokságot még nem rendeztek. A családi hagyományokat lánya, Tamara viszi tovább. A 17 éves lány korosztályos világ- és Európa-bajnok.

Kovalcsik Katalin

Édesapja 1985-ben, 20 évesen robbant be a köztudatba, Mechelenben, 1000 méteren nyert kajak egyesben. Egy évvel később, Montrealban 10000 méteren diadalmaskodott, újabb egy esztendő elteltével, Duisburgban Fidel Lászlóval párosban nyert 500 méteren. A szöuli olimpián Gyulay, Hódosi és Ábrahám társaságában nem talált legyőzőre négyesben, az aranynégyessel összesen öt világbajnoki aranyat zsebelt be, 1986-ban, 1987-ben, 1989-ben, valamint 1990-ben és 1991-ben állhatott a dobogó legfelső fokára. A versenysporttal 1996-ban, az atlantai olimpiát követően szakított, ezüstérmesként vonult vissza. A kóla fővárosában Rajna, Adrovicz és Horváth Gábor ült vele a négyesben.- Nem voltam még öreg, 31 évesen döntöttem a búcsú mellett. Az egyesületem, a Honvéd szakosztály-igazgatói posztját ajánlották fel, amit el is fogadtam. Akkoriban még nem számított klasszisnak a később érmeket halmozó Storcz, Vereczkei, Kammerer trió. Mivel nem láttam esélyét egy ütőképes négyesnek, ezért inkább letettem a lapátot. Ha ezek a fiúk hamarabb érnek be, vélhetően nem búcsúzom, szerintem Syd- neyig lapátoltam volna. Annak nem láttam értelmét, hogy bronzokat nyerjek, engem az aranyak érdekeltek. Meg nem elhanyagolhatóan a pénz, huszonévesen a siker mindent feledtet, de harminc felett az ember már számolni kezd. Családot tart el, s érthetően minél többet szeretne hazavinni. Az igazi motivációt akkor már a sporttal megkereshető pénz jelenti - mondja Csipes Ferenc.Korábbi felesége - öt éve váltak el -, a klasszis gyors-úszó, Orosz Andrea is spor-tolt, 400 méteren tíz éven át tartotta az országos csúcsot, vb 4. hellyel büszkélkedhet. Két gyermekük született, Barnabás 15, Tamara 17 esztendős. Együtt kezdtek spor-tolni hat évvel ezelőtt, először úszni vitték mindkettőjüket. Azonban a szülők mindketten dolgoztak, ezért nem tudták vállalni, hogy hajnali öt után edzésre cipelik a csemetéket az uszodába. Maradt a kajakozás, amikor az apa - közben edzősködni is kezdett a szakosztály igazgatása mellett - edzésre ment, vitte magával a gyerekeit. Barnabás tehetséges volt, kiváló adottságokkal - magas és erős -, ám nem volt képes szenvedni, ezért néhány, sikerrel megvívott korosztályos viadal után hátat fordított a kajakozásnak.Nővére nem így tett, apja nagy örömére. Korosztályában nem csak itthon, a világon is alig akad párja, 1000 méteren ifi világbajnok Hegyi Rékával párosban, az ifi Eb-n háromszor diadalmaskodott, 1000 párosban szintén Hegyi Rékával, 500 párosban Hegyi Zomillával, négyesben pedig Gyulay Blankával, Sarudi Alizzal és Medveczky Erikával. A fentebb felsoroltak három év termését jelentik, a hosszabbik páros távon még serdülőként nyert. Jövőre is az ifjúsági korosztályban versenyez, nagy reményekkel várja az ifi világbajnokságot.Amikor az apát arról kérdezem, lát-e esélyt arra, hogy a lánya 19 évesen, Pekingben szóhoz jusson, higgadtan válaszol. Az, hogy a korosztályában a legjobbak között van, még nem garancia a későbbi sikerekre. Lehet, hogy meghülyül, s hirtelen hátat fordít a sportnak. Amikor az apa ezt kimondja, lánya vadul csóválja a fejét. A szülő érthetően azt szeretné, ha lánya is olimpiai címet szerezne, amire, ha Pekingben nem, Londonban lehet esélye 2012-ben, esetleg a négyes tagjaként. Persze, ez még nagyon messze van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!