Lóerő

2016.09.15. 17:55

Amire ősszel figyelni illik

Habár az időjárás az utóbbi hetekben elkényeztetetett bennünket, azért már ősz van. Vele együtt pedig érkezik a szél, az eső, a lehullott, csúszós falevelek, a rosszabb látási viszonyok.

Szabó Zoltán

Azért, hogy a megváltozott útviszonyok között is biztonságosan és zökkenőmentesen tudjunk autózni, adunk néhány hasznos tippet. Íme:

Kényeztessük autónkat egy őszi külső-belső nagytakarítással. Fordítsunk különös figyelmet a motorháztető alatti részekre és a szélvédőnél a légkamrákra, ahol a levelek és a víz is blokkolni tudja a levegő áramlását. A szélvédő és az ablakok legyenek belül is letisztítva, hogy ne zavarja semmi sem a kilátásunkat. Töltsük fel szélvédőfolyadékkal az autót és ellenőrizzük a lapátok állapotát is, hogy a legnagyobb zivatarban is megfelelően tudja eltávolítani a szélvédőről az esőt.

Az ősznek is megvannak a maga gyönyörű színei, szépségei, az autózás, a közlekedés azonban ebben az évszakban már nehezebb Fotó: Europcar

Mivel korábban sötétedik, egyre többször lesz szükségünk a lámpákra - nézzük meg, hogy mindegyik rendben van-e, illetve, hogy jól láthatóak-e. Célszerű ötévente kicserélni az autó akkumulátorát, hogy ne érjen bennünket meglepetés, főleg amikor már hidegebbre fordul az idő. Annak érdekében, hogy a párát minél gyorsabban le tudjuk fújni az ablakokról, érdemes a fűtésrendszert is átnézetni és kitisztíttatni. S igaz, ősszel még nincs szükség a téli gumikra, de figyeljük a hőmérsékletet, és időben cseréljük le a kerekeket. A téli gumik állapotát már érdemes lehet most felmérni, és ha a barázdák nem elég mélyek, szerezzük be az új szettet.

Fújjuk be nyestriasztó spray-vel az autó motorháztetője alatti részt. Hidegebb napokon a kis rágcsálók ugyanis szeretnek a motor melegében megpihenni, és szétrágni az ottani kábeleket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!