Lóerő

2015.03.30. 11:21

Hasznos szempontok, tanácsok és javaslatok a nyári gumik cseréjéhez (x)

Három esetben mindenféleképpen ajánlatos a nyári gumik felszerelése. Az egyik a hőmérséklet, amennyiben az tartósan +7 fok felé kúszik, a második az gumiabroncsok elkopása, amortizációja, a harmadik pedig az elöregedés („lejárt szavatosság”), amit még akkor is figyelembe kell venni, amikor a gumik látszólag jó állapotúak.

Nappal már tényleg tavaszi az időjárás, ellenben éjjel és hajnalban még akár fagypont körül is lehet a hőmérséklet. A mostani időszakban, így március végén, április elején arra a kérdésre, hogy eljött-e a nyári gumikra váltásának ideje, még nem adható egyértelmű válasz.

Hőmérsékletváltozás

Egy biztos, aki kizárólag nappal, többnyire városban vezet, az már nyugodtan felszereltetheti a nyári abroncsokat, aki leginkább éjjelente, vagy reggel korán és országutakon, magasabb, vagy mélyebb pontokon vezet (hegy, völgy), annak érdemes még várnia a cserével.

Ezért előfordulhatnak olyan autósok is, akikre a gumicsere nem feltétlenül vonatkozik, viszont nekik mindenképpen figyelembe kell venniük azt, hogy a téli gumik nyáron a melegben jobban kopnak, nagyobb lesz a féktáv, illetve a rosszabb vízen futási jellemzőket produkálnak és a nyáriakhoz képest is kevésbé tapadnak, azaz könnyebben megcsúsznak.

Akinek már 3 évnél, azaz szezonnál többet futott, 4 milliméternél kisebb profilmélységű téli abroncs van az autóján, az nyugodtan elhasználhatja ezeket még a nyáron. Aki mégis így dönt, annak számítania kell arra, hogy azok már a következő télen alkalmatlanok lesznek a biztonságos használatra.

Mivel nem mindenkinek kihagyható a nyári gumicsere, ezért még mielőtt annak nekiállnánk, vizsgáljuk, vagy vizsgáltassuk meg az abroncsokat alaposan.

A nyári gumiabroncsok kopottságának nagyságát, legegyszerűbben a kopásjelzővel állapíthatjuk meg.

A gumiabroncson egy TWI jelzés található a kopásjelzőnél. Ez egy kitüremkedés, ami a futófelület kopásával fokozatosan láthatóvá válik, jelezve, hogy elkoptak az abroncsok.

A jogszabály 1,6 milliméteres profilmélységet ír elő, és abban az esetben ha ez kisebb, akkor már büntetés is jár. A gumicserét azonban érdemesebb előbb, körülbelül 2 milliméteres profilmélységnél elvégezni. Nagyobb teljesítményű, szélesebb nyárigumik esetében ez a határ 3 milliméter legyen, ezalatt pedig már ismét ajánlott a nyári gumik cseréje – javasolja a gumidirekt nyári gumi oldalán.

Sőt, 8-10 ezer kilométerenként érdemes az abroncsokat megcserélni a tengelyek között. Ezzel megelőzhetjük, kiegyenlíthetjük az esetleges rendellenes, aszimmetrikus kopást az első és a hátsó kerekek között. Arra figyeljünk, hogy ne átlósan cseréljük le az abroncsokat, mert akkor megfordítjuk a gumik forgásirányát. Ez fix forgásirányú és aszimmetrikus mintázatú nyári gumikra vonatkozik.

A harmadik ok a nyári gumi lecserélésére a gumiabroncsok elöregedésével hozható összefüggésbe, ezzel ma még sajnos kevéssé foglalkoznak az autósok, pedig az évek múlásával jelentősen csökkenhet a nyári gumik tapadási képessége, amit az utóbbi évek használt gumi tesztjei is bizonyítottak.

A túltárolt, „lejárt szavatosságú” abroncs nem csak téliként, nyáriként is kevesebbet tud, mint az új.  A gumik koráról az ún. DOT-szám ad nekünk kódolt jelentést. Erre vonatkozó információkat a gumi peremén találunk: például a „0807” számsor azt jelenti, hogy a gumit 2007. nyolcadik hetében gyártották.

A gyártók azt ajánlása alapján 5 éves kortól már csak évenkéntin ellenőrzésekkel szabad tovább használni a nyári gumikat legfeljebb 8 éves korukig. A tesztelők viszont azt javasolják, hogy az 5 éves életkort elért gumikat inkább cseréltessük le, mert sok esetben közel 20, vagy még több százalékkal is csökkenhet a biztonságos tapadás szintje.

További fontos szempontok, amit gumicserekor érdemes figyelembe venni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!