Lóerő

2017.01.19. 14:23

Hogyan autózzunk télen?

A háztartási költségek között 10,7 százalékkal a harmadik legnagyobb tétel a közlekedés, ezért érdemes odafigyelni az autózással kapcsolatos kiadásokra, főleg ilyen irdatlan téli hidegben.

FMH-információ

Az egyik használtautó-kereskedő cég tanácsainak figyelembevételével akár 10-15 százalékkal is csökkenthetjük az üzemagyag fogyasztásunkat, ami éves szinten akár a 25 ezer forintot is elérheti, sőt mérsékelhetjük a környezeti terhelést is.

Mindenekelőtt melegítsük be az autót! Indulást követően néhány percig csak óvatosan vezessünk, hogy az olaj eljusson mindenhová, ahová kell és a motor is bemelegedjen. A meleg motor jobb hatékonyságú működése hozzájárul a jobb fogyasztáshoz. Vezessünk lassabban, mert 100 kilométeres sebesség felett minden 10 kilométer10 százalékkal növeli a fogyasztást.

Ne hirtelenkedjünk! Ha hirtelen gyorsítva indulunk, vagy kilövünk a lámpáknál, akkor ugyan 2-3 percet nyerünk óránként, de az üzemanyag fogyasztásunk több, mint 30 százalékkal is nőhet. Ellenőrizzük a guminyomást rendszeresen! A nem megfelelően felfújt abroncsok hamarabb elhasználódnak és az autónk fogyasztása is magasabb lesz. Hidegben más az ideális abroncsnyomás, mint nyáron. Mivel a gumibelső hőmérséklete a külső hőmérséklettel csökken, a benne lévő levegő összehúzódik, azaz csökken a gumira ható nyomás, ezért ajánlott 0,2 bar nyomást hozzáadni a gyártó által megadott értékhez. Az ajánlott nyomásértéket az autó használati útmutatójában, valamint a vezető oldali ajtó oldalán találjuk, esetleg a benzinnyíláson, vagy a kesztyűtartón olvasható.

Cseréljük rendszeresen a légszűrőt! Ha a szűrőt 18-20 ezer kilométerenként cseréljük, akkor a nem szennyezett szűrőkön keresztül a levegő sokkal könnyebben áramlik a motorhoz és jobb a teljesítménye, így akár 10 százalékkal is csökkenthetjük a fogyasztást.

Amíg a hűtővíz nem éri el az optimális szintet, addig nem ajánlott nagy (benzinmotoroknál 3000, dízeleknél 2500) fordulatszám főlé menni Fotó: Shutterstock

Tartsuk be a követési távolságot! Ha az autópályán igyekszünk állandó sebességet tartani, jobb lesz a fogyasztásunk. Ezt elérhetjük úgy is, ha elég nagy távolságot tartunk az előttünk lévő autó és a sajátunk között, hogy egyenletesen és finoman tudjunk gyorsítani és elkerüljük a hirtelen fékezést.

Állítsuk le a motort üresben állás helyett! Ha 10 másodpercet járatjuk a motor üresben, akkor többet fogyaszt az autó, mintha újraindítanánk a motort. Ha leállítjuk a motort olyankor, amikor 1 percnél tovább várakozunk, az a szén-dioxid kibocsátást és a fogyasztást is csökkenti. 10 perc alatt egy áltagos autó közel 1/3 liter üzemanyagot éget el üresben.

Készítsünk útvonaltervet előre! Az 5 kilométernél rövidebb utak a leginkább környezetszennyezők, mivel a motor nem éri el az üzemi hőmérsékletet. Ha több dolgot intézünk el egymás után, a szén-dioxid kibocsátásunkat és a fogyasztásunkat is csökkenthetjük akár 20-50 százalékkal (ahhoz képest, mintha többször ugyanonnan indulva külön-külön tennénk meg ugyanazt a távolságot).

Ne cipeljünk felesleges súlyt az autóval! Minden felesleges kilogramm, amit autónkkal cipelünk 2 százalékkal csökkenti az üzemagyag hatékonyságot, tehát pakoljuk ki a felesleges dolgokat a csomagtartóból és tisztítsuk le a havat és a jeget is. A tetőcsomagtartót csak akkor szereljük fel, ha szükséges.

Használjunk magasabb sebességfokozatot! A magasabb sebességfokozat használatával üzemanyagot takaríthatunk meg és a motort is kíméljük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!