Lóerő

2015.07.16. 14:53

Itt a prémium prémiuma - A Mercedes-Benz különleges modelljeit road-show-n mutatják be

Székesfehérvár - Már az alapmodellek is kategóriájuk előkelőségei . Az AMG kivitellel pedig még rátesznek több lapáttal.

dr. Szabó Zoltán

Amolyan vándorkiállítás, -bemutató, hivatalosan Dream Cars Road Show neve, helyszíne a fehérvári Pappas márkakereskedés, ahol a Mercedes-Benz AMG-modelljeit láthatják az érdeklődők szombat délig. Boros Norbert értékesítési vezető elmondta, hogy 14 modell érkezett hozzájuk, amelyek lefedik a típusváltozat szinte teljes palettáját. Igazi különlegességekről van szó, mind megjelenésükben, mind teljesítményükben és szolgáltatásaikban.

Az AMG önmagában is egy ipartörténeti érdekesség. Kis manufaktúra, tuningcég volt, amely a két kiváló mérnök, Hans Werner Aufrecht és Erhard Melcher nevéről, illetve a településről kapta mozaiknevét. Széria Mercedeseket alakítottak át kis darabszámban. A Daimler aztán megvásárolta a műhelyt, házi tuning céggé fejlesztette, és azóta jóval nagyobb darabszámban készülnek a spéci kocsik.

A fehér címke igazolja, hogy a motort Dennis Bohner építette. Fotó: Koppán Viktor

Mondhatnánk , a prémium prémiuma a Mercedes AMG, amely külsejében is mutatja különlegességét. Erőt, dinamizmust sugároz a megváltozott köténylemez, lökhárító, hűtőrács, kerekek, belül a sportülések, a kormány, a fém pedálok. A motorok sokkal erősebbek, a CLS 63 AMG például V8-as biturbo motorjával 585 lóerőt teljesít, az AMG GTS sportkocsi pedig 510 lovas. Érdekesség, hogy a nagy teljesítményű motorokat egy-egy kiválóan képzett technikus kézzel rakja össze, egyedül, akinek a neve olvasható a motoron. A CLS 63 erőforrását például Dennis Bogner építette. Vagyis ő a felelős , ha a méregdrága autó esetleg meghibásodik, leáll az út szélén, bár gyanítom, erre igen kevés az esély. A típuspaletta a belépő A osztálytól a csúcs S 63 AMG limuzinig terjed, vagyis az alapmodelleket alakították át, méghozzá alaposan. Kivétel a már említett GT, amelyet kifejezetten sportautónak terveztek, a Porsche 911 konkurenciájának. Őrületes hangja és útfekvése van. Kecskeméten is készül egyébként AMG, a CLA és a CLA Shooting Brake erősebb, agresszívabb változata. Ennek a motorja kétliteres, 361 lóerős.

Mondanom sem kell, nem népautó az AMG, hiszen már az alapmodell sem az, ám mint technikai érdekesség, figyelemre érdemes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!