Lóerő

2011.08.05. 15:25

Kiss Pál Tamás: célom a Forma-1

Már kisgyerekként sikeres volt a gokartban, kilenc esztendősen dobogóra állhatott a hazai bajnokságon. Tizenhat múlt, amikor Formula autóba ülhetett, jelenleg a GP3-ban versenyez. Reményei szerint öt éven belül a Forma-1-ben szerepel majd. Ez egyelőre az álom kategóriája, azonban kitartó munkával és nagy adag szerencsével megvalósulhat.

Horog László

Hét esztendős volt, amikor először gokartba ült, három évvel idősebb bátyjával, ifj. Kiss Lászlóval az egyik miskolci nagyáruház parkolójában kialakított, azóta megszűnt pályán rótta a köröket. Édesapja bérelte nekik a járműveket, mindkét gyermek tehetségesnek bizonyult. A kisebbik egy évvel később már dobogóra állhatott a hazai bajnokságban, előbb bronzérmes, a következő szezonban pedig ezüstérmes lett. A báty, László a gokartozást 15 évesen fejezte be, ralikrosszozni kezdett, kétszer lett bajnok a Divízió 5-ben, majd a Divízió 1-ben, jelenleg a Rali-Túra Bajnokságban szerepel, a legutóbbi idényt a 4. helyen zárta, ami dicséretes annak fényében, hogy nem állt rajthoz minden futamon.

Öccse tovább maradt a gokartban, 16 múlt, amikor váltott. Előzőleg komoly sikereket ért el, a 2001-es junior gokartbajnokságon a végelszámolásnál a 4. helyen zárt, a következő három esztendőt a Magyar Intercontinental Junior-A kategóriában versenyezte végig, eredményei folyamatosan javultak, az első szezont a 4. helyen zárta, egy évvel később második lett, 2004-ben pedig a dobogó tetejére léphetett, remek eredményeinek köszönhetően az év legjobb hazai gokartosának választották.

A következő szezonban ismét diadalmaskodott itthon a juniorok között, közben szerepelt a cseh és a szlovák korosztályos bajnokságon is, előbbi országban a 3., utóbbiban a 2. helyen zárta a pontversenyt. Ismét az év hazai gokart versenyzője lett, 2006-ban itthon már a felnőttek között bizonyított, s lett bronzérmes, a németeknél pedig a 13. helyen zárt. Egy évvel később a világbajnokságon is szóhoz jutott, ahol 7. lett, itthon nem talált legyőzőre.

A székesfehérvári autóversenyző, Szász László tulajdonát képező Coloni Nissan jelentette számára az áttörést, végre Formula autót vezethetett, a magyar bajnokságon 2., és 3. helyezéssel nyitott, 2008-ban bemutatkozott a svájci Formula Renault 2.0 bajnokságon, az egyik hétvégén mindkét futamot a 7. helyen zárta. Összetettben a 13. lett, 2009-pedig az angol Formula-Renault bajnokságban vitézkedett, itt is a 13. helyen végzett.

- A svájcinál lényegesen komolyabb mezőnyben kellett bizonyítanom, míg korábban lényegében a saját magam menedzsere voltam – ami nem volt könnyű tizenévesen -, intéztem az adminisztrációt, a versenyzéssel kapcsolatos dolgokat, az angoloknál profi körülmények közé kerültem, ahol nem csak szerelőm volt, hanem mérnököm is. Egy évvel később a 2010-es szezonban a 3. helyen zártam, ami megnyitotta az utat a GP3 felé.

Idén február óta Stefano Favaro a menedzserem, aki több mint tíz éven át a gyorsasági motoros, Talmácsi Gábor karrierjét egyengette. Remélem, velem is sikeres lesz. Az ő közreműködésével kerültem a francia Tech1 Racing csapathoz, az idei szezonban náluk versenyzem. Több ajánlatom volt, ebben láttuk a legnagyobb lehetőséget, minden jel arra mutat, jól döntöttünk. A pontvadászat erős, az autók komolyabbak, gyorsabbak, erősebbek, mint a korábbi sorozatokban általam vezetett négykerekűek – mondja Kiss Pál Tamás.

A szezon nyolc futama közül hat már lezárult, Kiss rajthoz állt Isztambulban, Barcelonában, Valenciában, Silverstone-ban, a Nürburgringen, a Hungraroringen, a szeptemberben záruló idényből mindössze két futam van hátra, a belga Spában, valamint Monzában. A magyar versenyző a 15. helyen várja a folytatást, legkiválóbb szereplését a barcelonai hétvége jelentette, az első futamban 8. lett, a másodikat megnyerte. Pontszerzőként végzett – az első nyolc kap pontot – a Nürbungringen, előbb a 8., majd a 4. helyen zárta az erőpróbát.

A családja érthetően büszke a pilótára, aki májusban múlt 20 esztendős. Édesapja, ha teheti, elkíséri a viadalokra, de a szülők legtöbbször itthon szurkolnak fiuknak. Kiss Pál Tamás szeptemberben kezdi a második évfolyamot a miskolci egyetemen, ahol műszaki menedzsernek tanul, nappalin. Komoly szervezést igényel, hogy az iskolapadban és a versenypályán is helytálljon, akadnak versenyhétvégék, amikor már szerdán útra kel. A mentális felkészülés mellett az erőnléti edzéseken sem hanyagolja el, fut, úszik, kerékpározik, teniszezik és asztaliteniszezik. Esténként tanul, bár csendben hozzáteszi, néha előfordul, hogy nem marad ereje kézbe venni a tankönyveket.

- A célom nem lehet más, mint a Forma-1. Úgy gondolom, 4-5 éven belül megvalósulhat, persze, ehhez nagyon sok dolognak kell teljesülnie. A következő szezont biztosan a GP3-ban töltöm, ha sikerül az első ötben végeznem, következhet a GP2, ami már az F-1 előszobája. Ha 25 éves koromig nem sikerül szóhoz jutnom a Forma-1-ben, vélhetően később már nem jön össze.

Akadnak pilóták, Pedro de la Rosa, valamint Mark Webber, akik viszonylag későn mutatkoztak be, de a jelenlegi tendencia az, hogy 27 éves pilóták már nem kapnak lehetőséget. Vettel és Hamilton 22 évesen már a száguldó cirkuszban szerepelt. A kedvenc pilótám Nico Rosberg, aki túl azon, hogy remek versenyző, kedves, szimpatikus ember, személyesen sajnos nem ismerem. De remélem, eljön az idő, amikor együtt versenyzünk.

 

Talma egykori menedzsere egyengeti karrierjét

Stefano Favaro és Kiss Pál Tamás közös ismerős révén került kapcsolatba, a fiatal autóversenyző kezdeményezte a kapcsolatfelvételt. Favaro tizenegy éven át egyengette Talma karrierjét, a 2007-ben világbajnoki címet szerző motoros tavaly novemberben döntött úgy, hogy nem tart igényt az olasz menedzser szolgálataira. Favaro ismeri nem csak a gyorsasági motorosok, a Forma-1 világát is, a nyolcvanas évek közepén az egyik háztartási gépeket gyártó, világhírű olasz márka marketing osztályán dolgozott, a cég akkoriban az Ayrton Sennát is alkalmazó Lotus egyik vezető szponzora volt.

Favaro több futamon részt vett, Monzában, Imolában és Monte Carlóban. Szerinte Kiss Pál Tamás alkalmas arra, hogy néhány év múlva bemutatkozzon az F-1-ben. Ehhez persze a tehetségén kívül több minden is szükséges, pénz - amit a szponzoroknak kell összedobniuk -, valamint kiváló kapcsolatok. Tehát jókor kell lenni a jó helyen. A menedzser szerint Kissnek minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy sikeres versenyző legyen, okos, szorgalmas, tehetséges, s ami még fontos, kiválóan beszél angolul, ami az autósport elitjében kötelező, ugyanis ez az F-1 világnyelve.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!