Lóerő

2016.09.04. 19:01

Mercedes siker Monzában

Monza - A Mercedes német pilótája, Nico Rosberg nyerte meg a Formula-1-es Olasz Nagydíjat, megelőzve brit csapattársát, Lewis Hamiltont.

Szupkai Gábor

A Ferrari hazai pályájának számító monzai versenypályán, az olasz csapat szurkolóinak legnagyobb sajnálatára, sajnos nem túl vérmes győzelmi reményekkel vághattak neki a vörös autók a futamnak.

Ugyan a balesetmentes rajtot követően Sebastian Vettel és Kimi Raikkonen is javított pozícióján, ám ezt végül nem tudták a verseny végéig megtartani. Merthogy a Mercedes mindkét pilótája előttük végzett a kockás zászló lengetésekor. Történt ez annak ellenére, hogy az első helyről rajtoló világbajnok, Lewis Hamilton már az első kanyarban csupán a hatodik pozícióban találta magát a tragikusan elrontott startjának köszönhetően. Rosberg, Vettel, Räikkönen, Bottas és Ricciardo is az angol pilóta elé került, aki ugyan a kerékcserék kezdetére két helyet javított, ám az élen haladó csapattársa előnye ekkor már több mint tíz másodperc volt.

Nico Rosberg tovább csökkentette hátrányát az Olasz Nagydíjon Fotó: Marjai János - MTI

Az első boxkiállások után ugyanaz maradt az első négy sorrendje, mint előtte, de ezúttal sem a pályán, hanem a kerékcseréknél dőlt el a sorrend, mert a Ferrari taktikájában két kerékcsere szerepelt, míg a Mercedesek csak egy-egy alkalommal álltak ki, így Hamilton a második helyre került, Vettel és Räikkönen elé. Ez a négyes nem okozott nagy izgalmakat a hátralévő időben, ellenben mögöttük az ötödik helyért Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas vívott élvezetes csatát, amit végül a Red Bull ausztrálja nyert.

A McLaren három futam után pont nélkül zárt, ám Fernando Alonso és Jenson Button így is jól szórakozott. Nagyot küzdöttek a 12. helyért, Alonso kinevette mérnökét, aki Romin Grosjean utolérésére biztatta, holott a francia látótávolságon kívül volt, majd a spanyol a végén csakazértis megfutotta a verseny leggyorsabb körét.

Az idei 7., pályafutása 21. futamgyőzelmét arató Rosberg hátránya kilencről két pontra csökkent az összetettben Hamiltonnal szemben.

A vb két hét múlva Szingapúrban folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!