Mátyásdomb

2017.06.11. 15:33

Hercegnős tánckavalkád Mátyásdombon

Második születésnapját ünnepelte a mátyásdombi Princess Tánccsoport. Részint ebből az alkalomból rendezték meg első tánckavalkádjukat a helyi művelődési házban.

Szanyi-Nagy Judit

A zsúfolásig megtelt épületben színesebbnél színesebb produkcióknak lehettek szem- és fültanúi az odalátogatók: volt jazz, balett, mazsorett, csárdás, modern táncok és egy meglepetés keringő is. – Fontosnak tartottam, hogy ennyi fellépőt elhozzak a faluba, megmutatva, mit is jelent a tánc, és hogy mennyiféle műfaj létezik – mondja Dudás Patrícia, a Princess Tánccsoport vezetője, a tavalyi Fehérvár Szépe győztese.

A mátyásdombi Princess Tánccsoport vezetője Dudás Patrícia, a 2016-os Fehérvár Szépe
Fotó: Szanyi-Nagy Judit

A településen bemutatkoztak enyingi, kislángi, seregélyesi, székesfehérvári és táci előadók is, a fiataloktól kezdve a felnőttekig. – A Princess Tánccsoport két korosztályban működik, ötévestől egészen 17 éves korig járnak hozzám – mondja Patrícia –, de tervezem egy harmadik, kisebb korosztály bevonását is, már hároméves kortól. A lányok nagyon sokat fejlődtek az elmúlt két év alatt, főként, hogy szinte minden műfajba belevittem őket. A fő kategóriánk a show- vagy látványtánc.

 

A tánckavalkád ennek megfelelően igazán látványosra sikeredett, a többféle műfajhoz többféle eszköz is társult: a fellépők hoztak magukkal zászlót, botot, pompont és szalagot is, de – ahogy Patrícia fogalmaz – alapjában véve a könyvek, székek is remek kiegészítőként működnek, csak a képzelet és a koreográfia mondanivalója szab határt.

A rendezvényen volt büfé és tombola is, a helyiséget pedig papírbalerinák és varázslatos fotók díszítették. – A szülők rendkívül sokat segítettek a tánckavalkád megvalósításában. De ugyanígy támogatott minket Mátyásdomb polgármestere, Tilhof István is, aki a helyszínt biztosította a próbáinkhoz – emelte ki a hercegnőnek öltözött szépség. A rendezvényt egy apás-nagytestvéres keringő, valamint tinidiszkó és karaoke-parti zárta. A jó hangulat alapján úgy tűnt, ebből a programból könnyen hagyomány válhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!