Mezőszentgyörgy

2015.05.25. 19:12

Pünkösdi királyválasztás Mezőszentgyörgyön

Mezőszentgyörgy – Jó hangulatban telt a pünkösdvasárnap a „királyi udvarban”, szólt a zene, serénykedtek a szakácsok, zajlottak a királyválasztás próbatételei, játszott az aprónép.

V. Varga József

A főzőversenyen 26 csapat igyekezett a zsűri ínyére tenni, valamennyien marhapörköltet készítettek. A „főkóstolók” – Tóthné Turi Mónika, Lánginé Csik Angéla és Gáspár Csaba – az első díjat a Berta Attila vezette gárdának ítélték, második lett Kiss Józsefné különítménye, harmadik a Nyugdíjasklub–Lányok csapata. A krónikást a lepsényi borbaráti kör tagjai invitálták sátrukhoz, Zsuppán István elnök marhapörköltje ismét kiválónak bizonyult. A sorban a 17. pünkösdikirály-választáson – mint a mesében – háromszor három próba várta a legényeket: a szellem, az ügyesség és az erő próbája. A ceremóniamester tisztét Tóth Balázs uram látta el. A jelöltek a többi között tesztlapot töltöttek ki, várat romboltak ágyúval, vizet hordtak hébérrel, csalafinta tekét gurítottak, súlyos rönköt hajítottak, hatalmas traktorkereket görgettek. A nemes versengésben újfent Benkő Péter diadalmaskodott, megelőzve Gyarmati Józsefet és Nyikos Sándort. Péter királyunkat alattvalói (a közönség) gyűrűjében Berta József, a polgárok mestere koronázta meg, és a jogart is átadta. Jó királyurunk azután megnevezte szíve hölgyét, felesége, Koltai Szimonetta személyében, s velük volt a pulpituson kisfiuk, Péter herceg is. A zenés gyermekműsort követően a Sógorok együttes mulattatott, utánuk a Két szoknya, egy nadrág formáció operett-összeállítással lépett színpadra, az utcabálon a Boldog Band húzta a talpalávalót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!