Mór

2017.01.24. 18:25

Disznótor az idős bányászoknál

Mór, Pusztavám - A Márkus-hegyi bánya tavaly végleg bezárta kapuit, ugyanakkor a korábban ott dolgozók ma is ragaszkodnak szakszervezetükhöz és a hagyományosnak számító disznótoros közös ebédhez.

Civil Tudósítónktól

Ilyenkor közösen készítik el a finom falatokat - mondta lapunknak Grell Károly, a Mór-Pusztavám Nyugdíjas Bányászdolgozók Szakszervezetének elnöke.

A nyugdíjas bányászok január közepén - Vince naphoz közeledve -, ünnepélyes külsőségek mellett főzik, sütik meg a disznótoros ebédjüket. Hagyomány, hogy minden évben a pusztavámi művelődési ház ad otthont az idősebb szakiknak, ahol ízletes orjaleveslevest, toroskáposztát, sült-tarját, hurkát, kolbászt készítenek, amit közösen, jóízűen el is fogyasztanak.

Korán reggel, a hízó megperzselésével kezdődött a bányászok asztalára szánt disznó feldolgozása
Fotó: Nédó Géza

Ötödik éve jönnek össze a környékbeli településekről azok a ma már nyugdíjas bányászok, akik éveket vagy évtizedeket töltöttek a bányában - tudtuk meg Grell Károly szakszervezi vezetőtől, aki maga is egy hidraulikus brigádban dolgozott. Elmondta, hogy az idén január 20-án vásárolták meg a sertést, s ekkor dolgozták fel, majd másnap, január 21-én még jó néhány kiló hússal kipótolták a meglévő mennyiséget, hogy biztosan elegendő legyen a 150 fős vendégseregnek. A kétnapos munkafázis simán ment, hiszen a brigád minden tagja tudta, mi a feladata. A főszakács ebben az évben is Kaiser Zoltán volt. Sajnos az idei disznótor már nem volt ingyenes, ugyanis a szakszervezet anyagi támogatást nem kapott. Viszont a szakszervezi tagok tagdíjából és egy szerény önrésszel már rentábilissá tudták tenni az ünnepséget.

Nagyon népszerű a disznótoros rendezvényük - mondja Grell Károly -, ugyanis távolabbi településekről is eljöttek a nyugdíjas bányászok, hogy együtt lehessenek. Fontos számukra egy kis beszélgetés, ízletes harapnivaló, jó hangulatú borozgatás. A téma szinte minden asztalnál a bezárt bánya volt, de azt is hozzátették, hogy évekkel ezelőtt már tudtak erről, valójában senkit nem lepett meg az utolsó fütty. Ennek ellenére a találkozónak közösségépítő funkciója is volt, mert bár az évek elszaladtak, a résztvevőknek továbbra is maradt mondanivalójuk egymás számára. És ez a legfontosabb!

Nédó Géza

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!