Mór

2017.02.14. 21:20

Kiállítás az iskolában

Mór - Megérkezett következő állomására, a Perczelbe a Magyar Tartalékosok Szövetsége Fejér Megyei Szervezetének és honvédelmi szakkörének vándorkiállítása.

B. Kiss László

A múlt héten megnyílt kiállításon a diákok megismerhetik a Magyar Honvédség által használt technikai eszközöket, illetve az egyes békemissziókban (Afganisztán, Irak, Vietnám) egykor szolgálatot teljesítő katonák, a nyugállományban lévők, valamint magánszemélyek által felajánlott, és idáig féltve őrzött tárgyi emlékeket.

A kiállítást a móri középfokú oktatási intézményben Tömböl László nyugállományú vezérezredes, a Magyar Honvédség volt vezérkari főnöke nyitotta meg, aki beszédében nagyon jó kezdeményezésnek nevezte a kiállítást.

Nagy Lajos tartalékos alezredes, a MATASZ Fejér Megyei elnöke lapunkanak nyilatkozva kiemelte, hogy külön köszönet illeti meg a fehérvári Krajczáros Alapítványt, és a Wathay Bajtársi Egyesületet a kiállítás létrehozásában, gazdagításában. A vándorkiállítás következő állomása márciusban a bicskei Vajda középiskola lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!