Nádasdladány

2016.09.25. 16:44

Időkapu Nádasdladányban – Elszármazottak találkozója a 750 éves településen

Nádasdladány – Az elszármazottak még lánykorából, Naszvadi Tündeként ismerik a falu polgármesterét; megszólítják, gratulálnak, a programok felől érdeklődnek.

V. Varga József

Helybéliek és a megfutó rokonok, kedves vendégek gyülekeznek a kastélykertben, a Nádasdy-kastély hátsó traktusától koronaőrök kísérik a Szent Korona másolatát az ünnepségre.

– A háromnegyed évezredes múlt már tartogat annyit számunkra, hogy legyen mire emlékeznünk, legyen mit megnéznünk, legyen kivel találkoznunk, és legyen miről beszélgetnünk egymással – fogalmazta meg a feol.hu kérdésére Varga Tünde polgármester.

– A település első hivatalos írásos említése 1266-ból való, Nádasdladány az idén ünnepli fennállásának 750 éves évfordulóját – folytatta aztán az elöljáró köszöntőjében. – Ez a nap elkalauzol bennünket évszázadokon át a távoli és a közelebbi múltba, eseményekben, képekben és történetekben.

A szentkorona másolatát koronaőrök hozták a templomba   Fotó: V. Varga József


És most, a felfokozott ünnepi hangulatban az otthon, a ház, a haza azonos dolgot jelent, ezt a talpalatnyi helyet az univerzumban, ezt a kis községet, ezt a kis közösséget.   A jeles napon együtt ünnepelt a ladányiakkal Törő Gábor országgyűlési képviselő, Dancs Norbert járási hivatalvezető, gróf Nádasdy Borbála és gróf Nádasdy Erzsébet, valamint Zuzana Bonova, a szlovákiai testvértelepülés, Csallóköznádasd első embere.

A díszmenet a katolikus templomba tartott, fiatalok vezették a zászlókkal. A szentmisét Márfi Gyula veszprémi érsek celebrálta, lévén a falu a Veszprémi Főegyházmegyéhez tartozó. Az emlékhelyet is a főpásztor áldotta meg és szentelte föl, a település múltjáról Dakó Péter levéltáros, tanácsos, a Nádasdladány története könyv társszerzője szólt, az avatás tisztét Dancs Norbert és Varga Tünde látta el.

Szentáldozás – Márfi Gyula veszprémi érsek, gróf Nádasdy Borbála és gróf Nádasdy Erzsébet

Az évfordulós emlékmű az Időkapu nevet viseli, a Kossuth és a Petőfi utca kereszteződésében áll, Huszár Ferenc kőfaragó mester alkotása. A sóskúti mészkőből faragott oszlopok a múltat, a jelent és a jövőt szimbolizálják, a magasabb oszlop a végtelen égbolt felé tör.



A kastélyparkban elköltött ebédet (mely a megyei vadásznapon nemrégiben Gróf Nádasdy Ferenc Emlékplakettel kitüntetett székesfehérvári Nádor Vadásztársaság dicséretére vált) az Emlékképek Nádasdladány 750 éves múltjából című kiállítás megnyitója követte.

 

Emlékmű a háromnegyed évezred tiszteletére, az Időkapu Huszár Ferenc kőfaragó mester alkotása. Köszöntőt mondott Varga Tünde polgármester


A Sárvári Bandérium előadását az Ősök csarnokában prezentálták, óvodások és iskolások szerepeltek, a faluból elszármazott művészek léptek fel, gróf Nádasdy Borbálát emlékeiről, kötődéséről, könyveiről faggatták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!