Nagylók

2015.08.12. 17:53

Ünnepséggel zárták Nagylókon az idei aratási szezont

Nagylók - Nagy ünnepre ébredt minap a település. A kánikulai hetek közepette, a tizenegyedik hagyományőrző aratás jeles alkalmán, a Nap korán kezdte már hétágról pergetni fényét.

Tauzné Piroska

A határban a legelsők között ott volt már a falu 91 éves arató bandagazdája, Reiter József és 85 éves felesége, Komjáti Mária. Józsi bácsi családjának négy generációja kért részt a munkából, még az ükunokák is, a messzi Mexikóból. Sokan megcsodálták az örökös aratógazda féltve őrzött kincseit, az édesapjától örökölt 1893-ból való aratóeszközöket: a kaszapengét, kaszanyelet, kalászterelőt, kötözőfát, ülőt, kalapácsot, tokmányt, kaszakövet, a csöcsös korsót.

A szépkorúak meghívására egy autóbusznyi vendég érkezett Kápolnásnyékről, Kincsesbányáról, Mórról és Soponyáról.

Heiczinger Józsefné, Ilonka, a helyi nyugdíjasklub elnöke meleg szavakkal fogadta a vizitálókat, és közös, élményekben gazdag aratásra invitálta őket. Az idősebbekről azonnal kitűnt, hogy nem most jöttek le a falvédőről , nagyon is értették a munka minden apró fortélyát. Jutott a lelkesítő érzelmekből a vidám éneklésre, csak úgy zengett a határ.

A szép szemeket érlelt kalászok engedelmesen hajtották fejüket mind a kasza pengéje, mind a marokszedők kévegyűjtő ölébe. A szorgos segítők fáradhatatlanul hordták saját személyes keresztjeiket. A móri Ruff Györgyné egykori aratásokra emlékezett. Amint elmondta: szájában érzi most is a savanyú tojás és a gombóc felejthetetlen ízét, amelyet édesanyja vitt ki a mezőre. Bölcs étel volt ez, mert nem romlott meg a nagy hőségben.

A penzum elvégeztetett, az aratók és vendégeik pár pillanatra megálltak a mezsgye szélén. Elcsöndesedett a határ, az új kenyér ígéretére, emberi sorsokra gondoltunk mindannyian.

A Tavi-palotánál felszolgált aratóebéd, a csülökkel hizlalt babgulyás, s a hozzá kínált omlós pogácsa mindenki kedvére szolgált. Finta Józsefné főszakács és számos segítője igazán kitett magáért. A jól megérdemelt ételre jól csúsztak Bögyös Gábor állatorvos lóki dombon termett borai és a kosarakból elővarázsolt móri nemes nedűk.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!