2023.11.18. 06:30
Az édesanya nem tudta feldolgozni fia tragikus halálát, követte őt a sírba
Bár a családot nagyon megrendítette a halálhír, úgy gondolják, most végre újra ölelheti fiát a túlvilágon.
Illusztráció
Forrás: Shuttterstock
Fotó: Dmitriev Mikhail
Egész Angliát megrendítette, mikor 2020 januárjában tragikusan körülmények között elhunyt a Premier League-ben is szereplő Jordan Sinnott focista. A biztonsági kamerának és a szemtanúknak köszönhetően nagyon jól dokumentálható, hogy mi is történt pontosan azon a végzetes éjszakán.
A labdarugó iszogatni és kikapcsolódni ment a barátaival, amikor pedig az egyik kocsmából kijött, egy vörös hajú, nagydarab férfi belékötött. Jorsan először azt hitte, a férfi poénkodik vele, azonban a kötekedő csak erre várt: azonnal nekiesett. A focista és barátja elmenekültek, Denovan azonban követte őket, és újból támadásba lendült. Akkorát ütött, hogy Sinnott elesett és a fejét nagy erővel a földbe verte. Amikor a rendőrség kiért, már halottnak nyilvánították.
Az édesanyja sosem tudta túltenni magát fia halálán. Nemrégiben rákot diagnosztizáltak a nőnél, és bár keményen küzdött, szervezete feladta a csatát, és az édesanya a fia után költözött az égbe – írja a The Sun alapján a Bors.
Krimi
- Megtalálták a verőcei hajóbaleset ötödik áldozatát
- Újabb kettős tragédia: felnőtt fiúk végzett a szüleivel
- Átutalással is elfogadta a hálapénzt a főorvos: 4 évre börtönbe mehet (videó)
- Megölte az apját, de a holttest helyét nem hajlandó elárulni a gyilkos fiú (videó)
- Hihetetlen dolgot műveltek egy házibuliban meghalt 15 éves fiúval a társai