Ultrafutás

2018.06.25. 13:28

Őrült világcsúcs született 100 kilométeren

A hokkaidói Lake Saroma 100 kilométeres ultrafutóversenyen a húsz évvel ezelőtt beállított világcsúcsot 6:09:14 órára javította Kazami Nao.

A japán ultrafutó két megdönthetetlennek hitt (világ)csúcsot is átadott a múltnak 2018. június 24-én a hokkaidói Lake Saroma ultrafutóversenyen – írja a CsupaSport. Ugyanezen a viadalon húsz évvel ezelőtt szinte napra pontosan Szunada Takahiro 6:13:33 órás rekordot ért el, igaz, ezzel nem tudta túlszárnyalni a britek hosszútávfutójának, Don Ritchie-nek az 1978. október 28-án szintén 100 kilométeren, de pályán futott 6:10:20 órás világrekordját.

Mint írják, Kazami Nao 100 kilométeren elhozta az űrkorszakot az ultrafutásban: a június 24-én rendezett versenyen 6:09:14 órára volt szüksége ahhoz, hogy leküzdje a távot. Ez a futás azért lehet emlékezetesebb, mint Don Ritchie teljesítése, mert – mint említettük – a brit futó pályán érte el a 6:10:20 órás rekordot, mondhatni, sterilebb körülmények között hagyta maga mögött a kilométereket. De bárhogy is történt, az ultrafutás nagy egyéniségei régóta készültek rá, hogy a Lake Saroma-győztes Szunada Takahiro és a pályamenő Don Ritchie elé kerülhessenek.

Az álom most megvalósult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában