Aki kétszer is volt orosz hadifogságban

A ma is aktív, jó egészségnek örvendő, Székesfehérvárott élő 85 éves ezredes szívesen tesz eleget kérésemnek.

"Életem során valóban kétszer voltam orosz hadifogságban. Először 15 éves koromban. 1944. október 21-én reggel, szülő falumban Fegyverneken, az utcára kilépve egy orosz katona civil tolmács segítségével parancsot adott, hogy egy napi élelemmel kísérjem el őket. A megbeszéltek szerint elkísértem őket a település szélére, ahol nagy állatcsordát tereltek a Hortobágyról, Békéscsaba irányába. Az állatok bevagonírozását ott készítették elő. Feladatom az volt, hogy kísérjem, tereljem az állatokat mintegy harmincad magammal.

Azt mondták, hogy egy napig tartanak majd rám igényt. Egy nap, sőt több nap elteltével sem engedtek el senkit. Az élelmet, reklamálásunkra az általunk terelt csordából egy-egy sertés lelövésével pótolták, mondva, hogy együk meg. Ez az étkezés azonban kenyér nélkül nehezen ment. Az étkezés és a menetelés így folytatódott hat napon keresztül. Ekkor Kondorosnál megállították a csordát és napokig ott táboroztunk a tanyavilágban.

A Fejér megyei Honvéd Nyugállományúak Székesfehérvári Klubjának tagja az Ollé Ferenc nyugállományú ezredes

A táborozásra azért volt szükség, hogy a három orosz katonakísérőnk az egyik tanyában beszállásolva nagyon jól érezték magukat az egyedül élő gazdaasszonnyal. A tanyára több különféle állatot (sertéseket, teheneket, lovakat) tereltünk az ólba, istállóba fizetésképpen.

Napok elteltével azt vettük észre, hogy a kísérő társaink létszáma egyre fogy. Minden reggelre, néhány fővel kevesebben voltunk. Három barátom volt a csapatban, akikkel összebeszélve, a következő éjjelre megterveztük a szökésünket. Amikor a bizonyos tanya felől, szép hangokon énekelték a Katyusát, az északi sarkcsillagtól tájékozódva futásnak eredtünk falunk irányába.

Élelmünk, vizünk nem volt, de kerültünk minden tanyát, települést, ne hogy újra fogságba essünk. Egy teljes nap kellett a hazaérkezéshez.

Így menekültünk meg tíz nap után az orosz hadifogságból. Társaink közül még a fél állomány ott maradt. Nem tudom, mi lett velük. Később úgy hallottam, hogy néhányan Szibériából tértek haza, az évtized végén.

A második orosz hadifogságom 1956. november 4-én kezdődött. A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia állományába tartoztam mintegy kétezred magammal. Készenlétben voltunk. Gyalogsági és önvédelmi fegyvereinkkel felszerelve, az akadémia szállóépületeiben voltunk elhelyezve.

Ollé Ferenc, Erdős László, Kotta József és Orosz Ferenc hadnagyok

November 4-én ébresztették az állományt a parancsokságunkról és sorakoztattak fegyverrel bennünket az alakuló téren. Oda menet láttuk, hogy orosz harckocsikkal és katonákkal vagyunk a környező utcákon körbevéve. A sorakozás befejezésekor jött az akadémiavezető állománya, egy orosz alezredes és fegyveres katona csoportja kíséretében. Felszólították az állományt, hogy mindenki menjen a fegyverraktárhoz és adja le minden fegyverét és lőszerét. Furcsálltuk az esetet, de a parancsot mindenki szó nélkül teljesítette. Ezt követően mindenki a hálókörletébe mehetett.

Gyémánt diplomával, a tüzér tanszék épülete előtt dr. Kapás József nyugállományú ezredessel

Mint tanárok, lehetőséget kaptunk a tanszéken dolgozni. A tanítás szünetelt. November 14-én először a tanári állományt a díszterembe rendelték és mindenkinek adtak egy gépírásos lapot és beülve a padsorokba, el kellett azt olvasni és felszólítottak az aláírására.

A rendezvényen megjelent dr. Münnich Ferenc is, aki 1956. november 4-től a fegyveres erők minisztere lett. A kapott aláírandó lap a „Tiszti nyilatkozat" volt, melynek az aláírása és leadása azt jelentette, hogy vállaltuk a további szolgálatot a Magyar Néphadseregben és megszűnt a hadifogságunk. Azokat a társainkat, akik nem írták alá, még az nap leszerelték és elküldték a hadseregből.

Életemet, a Hazának, a néphadsereg hivatásos állományú katonájaként éltem meg. Az eltelt évtizedek alatt soha nem bántam meg, s obsitos katonaként szívesen emlékezem a mostanra már emlékeimben élő eseményekre."

Köszönöm az emlékek felidézését kedves ezredes úr.