Olvasó

2012.08.31. 05:35

Csak enyhe nyugtató

A kormány a jelek szerint egyelőre csak egy enyhe nyugtatót tudott lenyomni az egészségügyi alapellátásban dolgozók torkán azzal a 14 százalékos forrásbővítéssel, amit csütörtökön jelentett be Szócska Miklós szakállamtitkár.

Virrasztó Zsolt

Szükség volt rá persze, hiszen a háziorvosi, védőnői rendszert működtetőket meglehetősen frusztrálta, hogy bár a kabinet korábban 30,5 milliárd forintot különített el az egészségügyi bérek rendezésére, nekik egy fillér sem jutott belőle.

Az már most sejthető viszont, hogy nem tart sokáig a nyugtató hatása, egy átlagos háziorvosi praxis jelenlegi havi finanszírozása ugyanis 750– 850 ezer forint, ám Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint 1,5–2 millióra lenne szükség a nyugodt működéshez. A most bejelentett 14 százalék ezzel szemben egy-egy háziorvosi praxis esetében csak 70–80 ezer forintos bővülést jelent havonta. Továbbra sincs sok esély tehát például arra, hogy fiatal orvosok hada rohamozza meg a kis vidéki praxisokat, átvéve idősödő és bizony gyakran panaszkodó kollégáiktól a stafétát. Márpedig így egyre aggasztóbbá válik a helyzet az aprófalvas térségekben, ahol a vidék felemelését szajkózó kormányzati propaganda ellenére rohamosan fogy a lakosság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!