Székesfehérvári hóvirág

Korai hóvirágok. Kíváncsiak e földi világra. Fagyos szél járt még előtte, s hó takarta hófehér arcocskájukat. Legszívesebben sálat kötöttem volna a nyakukra, hogy ne fázzanak meg.

Alig pár napja még szikrázó jég borította a földet, de Ők ettől függetlenül törtek utat maguknak e földi világra. Jó lett volna, ha a hópaplant még magukra húzzák. Hiszen nem védi meg a fagytól a zöld sapkájuk - gondoltam én. Úgy láttam azonban, hogy a két szélső hóvirág összesúgott egymással, szinte beszélgettek. Miről szólhatott a diskurzus? Nem hallgatóztam, diszkréten csak örültem nekik.

De nem féltek semmitől: se hidegtől, se fagytól. Nem kértek a kötött, meleg sálból sem. Követték szívüket, érzéseiket. Jönniük kellett, úgy ahogy nem sokára a Tavasz is, hiszen Ők a hírnökei.

Üdvözlünk szeretettel kis hóvirágok. Jó, hogy itt vagytok már.