Ország-világ

2020.12.05. 09:30

Varga Judit: a főbűnös azóta is büszke 16 évvel ezelőtti tettére

Az igazságügyi miniszter emlékeztet: a baloldal 2004-ben, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kampányában a határon túli magyarok elleni voksolásra buzdított.

Budapest, 2020. november 18. Varga Judit igazságügyi miniszter megnyitó expozét tart az alaptörvény kilencedik módosítását tartalmazó javaslat vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. november 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Varga Judit Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy tizenhat éve árulta el Gyurcsány Ferenc először a magyarokat, amikor 2004. december 5-én a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kampányában az akkor regnáló Gyurcsány-kormány a határon túli magyarok elleni voksolásra buzdított.

„Már 16 éve, hogy a szégyen napján a baloldali hecckampánynak köszönhetően az anyaország cserben hagyta sok millió magyar testvérünket. 2010 óta a nemzeti kormány döntéseivel (többek között a kettős állampolgárság és a nemzeti ősszetartozás napjának bevezetésével) igyekezett begyógyítani a sebeket, melynek köszönhetően folyamatosan erősödik a kötelék a külhoni és az anyaországi magyarság között. Ugyan a baloldal egy része már belátta hibáját és elnézést kért a 16 évvel ezelőtti szégyenletes uszításért, de a főbűnös azóta is büszke akkori tettére” – írta a miniszter.

Borítókép: Varga Judit

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában