Együtt haladni

2023.10.04. 18:09

Ferenc pápa alázatot és befogadást szorgalmazott a püspöki szinódus megnyitóján

A világ püspökeinek találkozója a Szinodális egyházért. Közösség, részvétel, misszió címet kapta, és a Ferenc pápa alatt valóban globálissá vált egyház és püspöki kar egyik legaktuálisabb kérdését érinti, vagyis a testületi együttműködést és döntéshozatalt.

MW

Ferenc pápa misét tart a Püspöki Szinódus 16. rendes közgyűlésének nyitónapján, a vatikáni Szent Péter téren, 2023. október 4-én

Forrás: AFP

Fotó: Andreas Solaro

Az egyház tagjai közös úton, egységben haladva tudnak választ adni korunk kihívásaira - hangoztatta Ferenc pápa a szinódus megnyitó misén szerdán. Politikai és erkölcsi elkötelezettséget szorgalmazott a klímaválságról szintén szerdán kiadott apostoli buzdításban is.

Ferenc pápa a Szent Péter téren bemutatott misével nyitotta meg a szinódus XVI. rendes közgyűlését. A szertartáson részt vettek a bíborosi testület tagjai, valamint a püspöki tanácskozás résztvevői, akik a térről vonultak át a szinódus helyszíneként szolgáló vatikáni audienciaterembe.

Homíliájában Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a szinódus nem egyházi parlamentként működik, és célja nem az, hogy reformtervet dolgozzon ki, ezért nincsen szüksége "stratégiákra, politikai számításokra vagy ideológiai csatározásra". 

Azért vagyunk itt, hogy együtt haladjunk

 - hangoztatta Ferenc pápa.

Úgy vélte, az egyháznak nem szabad merevnek lennie, vagyis nem kell a világ ellen fegyverkeznie a múltba visszatekintve. Nem szabad langyosnak lennie, fejet hajtva a világ diktálta divatoknak, és nem szabad megfáradtnak lennie magába zárkózva.

Ferenc pápa hozzátette: korunk viharos hullámai között az egyháznak nem szabad lélekerejét veszítenie és nem kereshet kényelmi megoldásokat.

Befogadást, alázatot, egységet és szeretetet szorgalmazott.

VATICAN - REL - POPE FRANCIS CELEBRATES MASS WITH NEW CARDINALS AND THE OPENING OF THE SYNOD OF BISHOPS IN ST. PETER S SQUARE
Püspökök a Szent Péter téren
Forrás: Hans Lucas via AFP

A világ püspökeinek találkozója a Szinodális egyházért. Közösség, részvétel, misszió címet kapta, és a Ferenc pápa alatt valóban globálissá vált egyház és püspöki kar egyik legaktuálisabb kérdését érinti, vagyis a testületi együttműködést és döntéshozatalt.

A téma összetettségét bizonyítja, hogy a szinódus 2024 októberében folytatódik.

Az újdonságok között szerepel, hogy a több mint négyszáz résztvevő soraiban 54 nő is helyet kapott, most először szavazati joggal. A szinódus tagjai a többi között az október 29-ig tartó tanácskozás záródokumentumának elfogadásáról is voksolnak majd.

A Vatikán szerdán hozta nyilvánosságra Ferenc pápa új apostoli buzdítását, amelyet a klímaválságról írt és a jó akaratú emberekhez intézett. A Szent Ferenc szavait idéző, Laudate Deum (Dicsérjétek Istent!) kezdetű dokumentum a 2015-ben a teremtett világ védelméről írt Laudato Si (Áldott légy!) kezdetű enciklika folytatásának  számít.

A több nyelven közölt, több mint hetven pontból álló buzdításban Ferenc pápa azt írja, hogy az enciklika óta eltelt nyolc évben végzett környezetvédelmi cselekvés elégtelennek tűnik. Az egyházfő úgy látja, "a világ szétesőben van, és valószínűleg közeledik a törésponthoz".

Hangoztatja, hogy bár egyesek tagadják vagy nem tulajdonítanak neki elég jelentőséget, de az éghajlatváltozás egyre nagyobb kárt okoz egyre több ember életében, akár a családok mindennapjait, akár az egészségvédelmet, a munka világát, a természeti forrásokhoz való hozzájutást, a lakhatási lehetőségeket vagy a kényszerű migrációt tekintve.

Pope Francis celebrates a mass for the opening of the Synod of Bishops
Püspökök érkeznek a Szent Péter térre, ahol Ferenc pápa tartott szentmisét 2023. október 4-én
Fotó: Riccardo De Luca / Forrás: Anadolu Agency via AFP

Ferenc pápa szerint a klímaváltozás továbbra is korunk első számú kihívásának számít, olyan globális társadalmi-szociális probléma, mely szorosan kötődik az emberi élet méltóságához.

Az apostoli buzdítás a hatalom- és technológiaközpontú világnak rója fel a környezeti pusztítást, népek kiirtását, a természeti erőforrások kizsákmányolását.

Egészséges egyensúlyt szorgalmaz ember és természet között, kockázatosnak tartja, ha kevesek kezében túlzott hatalom összpontosul, "erkölcsi fullánkkal" akarja ébreszteni a lelkiismereteket annak érdekében, hogy bolygónkat meg tudjuk őrizni a következő nemzedékek számára is. Megjegyzi, az emberiség érzékenyebb lett a klímaváltozás iránt, de "nincsen bátorsága a lényegi változásokhoz".

Ferenc pápa kifejti, a régi diplomáciai világ válsága az egész nemzetközi politikát meggyengítette, a megoldás pedig - teszi hozzá - a globális együttműködés és az államok közötti multilaterális megállapodás lehet.

Az erősebbek jogai nem szoríthatják háttérbe mindenki jogát - írta a pápa. Hozzátette, a közelgő ENSZ COP28 klímakonferencia, melynek helyszíne Dubai lesz, fordulópontot képviselhet, és bizonyíthatja, hogy az utóbbi évtizedekben tett erőfeszítések valóban őszinték voltak.

Az apostoli buzdítás pontosabb megértéséhez a Vatikán most első alkalommal magyarázó videót és interaktív összefoglalót is készített tíz nyelven, köztük arabul és kínaiul is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában