Diplomácia

2023.10.15. 08:29

Szijjártó Péter Kínába indult

Teljesen egyértelmű, hogy új világrend van kialakulóban; az, hogy hogyan néz majd ki ez a világrend, ma még teljesen bizonytalan – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap reggel a Facebook-oldalán a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről bejelentkezve, ahonnan Kínába indult, írja az MTI.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter indul Pekingbe 2023. október 15-én

Forrás: Facebook/Szijjártó Péter oldala

Szijjártó Péter szerint

sajnos, komoly a veszélye annak, hogy a világ újra blokkokra fog osztódni. Ez nekünk nagyon rossz lenne, ebben van történelmi tapasztalatunk

– jegyezte meg a külügyminiszter.

Hangsúlyozta, Magyarország abban érdekelt, hogy a következő évek az összeköttetésekről, a konnektivitásról, a kulturált nemzetközi együttműködésről szóljanak. Kelet és Nyugat együttműködése nélkülözhetetlen a globális biztonsági és gazdasági veszélyek leküzdéséhez – szögezte le Szijjártó Péter.

Hozzátette: a kínai elnök kezdeményezése, az Egy övezet, egy út ezt a célt szolgálja.

„Most irány Peking, a kezdeményezés csúcstalálkozója. Repülés egész nap, érkezés ottani késő este” – tudatta a külügyminiszter.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában