Vatikán

2023.12.20. 17:48

Ferenc pápa: a karácsony a mértéktartás és az öröm ünnepe, nem a fogyasztásé

Jézus születése az emberek életében az igazán fontos értékekre emlékeztetett, a karácsony pedig a mértéktartás és az öröm ünnepe, nem pedig a lázas ajándékvásárlásé – mondta Ferenc pápa az ünnepek előtti beszédében a Vatikánban a szerdai audiencián, írja az MTI.

MW

Ferenc pápa vasárnapi Úrangyala (Angelus) imádságot tart a vatikáni Szent Márta házban 2023. december 3-án

Forrás: MTI/EPA/Vatikáni Média

Ferenc pápa a betlehemépítés hagyományáról beszélt, melyet Assisi Szent Ferenc terjesztett el. A szent 1223 karácsonyán a közép-olaszországi Greccio egyik barlangjában készítette el az első betlehemet, melyben a gyermek Jézus születését helyiek mutatták be. Ez volt az egyház első élő betleheme. Az évforduló alkalmából a Szent Péter téren a grecciói betlehem mását építették meg.

Ferenc pápa kijelentette: Szent Ferenc nem szép művészi alkotást akart létrehozni, hanem a figyelmet az Úr végtelen alázatára akarta irányítani, valamint a megpróbáltatásokra, melyeket az emberek iránti szeretetből elszenvedett a szegényes betlehemi barlangban.

Hangoztatta, a betlehem visszavezet ahhoz, ami igazán fontos, mivel a születéssel Isten visszatért közénk, Jézus mellett pedig ott volt a családja, szerettei, a pásztorok.

Az emberek jönnek a tárgyak előtt. És mi gyakran a tárgyakat tesszük az emberek elé. Így nem működik

– mondta az egyházfő.

A mértéktartás iskolájának nevezte a betlehemet, megjegyezve, hogy mai világunkban fennáll a veszély, hogy elveszítjük mindazt, ami fontos az életben, mégpedig éppen karácsony időszakában, mivel a „fogyasztásba süppedés felemészti a karácsony jelentését” – hangoztatta Ferenc pápa.

Kifejtette, nincsen semmi rossz az ajándékvásárlásban, de a vásárlási láz másfele fordítja figyelmünket, és nem hagy helyet a mérsékletességnek.

A betlehem az öröm jelképe is, de az öröm más, mint a szórakozás, „ami nem rossz, emberi dolog, de az öröm még mélyebb és még emberibb”.

„A mérsékletesség, az ámulat vezet az örömhöz, az igazi örömhöz, nem a mesterségeshez” – mondta Ferenc pápa.

Hozzátette, az igazi öröm pedig a közelségből, a gyengédségből, a könyörületességből ered.

Ferenc pápa beszéde végén azt kérte, karácsonykor se feledkezzünk meg azokról, akik háborútól szenvednek. A palesztin területeket, Izraelt, Ukrajnát is megemlítette.

„Gondoljunk a háborúban levő gyerekekre, arra, amit ők látnak. Lépjünk a betlehemhez, és kérjünk békét” – mondta a pápa.

A szerdai általános audiencián Ukrajnának a Szentszéknél akkreditált nagykövete Andrij Juras is részt vett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában