Színt vallottak

2024.03.12. 06:28

Gyurcsányék szisztematikusan Magyarország ellen áskálódnak az EU-ban

A baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára európai parlamenti képviselő nem is rejti véka alá, hogy az Orbán-kormány megbuktatásának céljával szisztematikusan Magyarország ellen áskálódnak az EU-ban. A Gyurcsány házaspár hazánk ellen folytatott aknamunkájának legfontosabb részleteit tárja fel a Magyar Nemzet.

MW

Gyurcsányék feladatuknak tekintik Magyarország pénzügyi ellehetetlenítését

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Mirkó István

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke tavaly március végén a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában meghökkentő nyíltsággal lényegében a baloldal feladataként beszélt arról, hogy segítsenek Brüsszelnek teljesíthetetlen feltételeket kitalálni. A bukott miniszterelnök arról értekezett a műsorvezető kérdéseire, hogy az unió által feltételként szabott 27 úgynevezett mérföldkövet nem tudja teljesíteni az Orbán-kormány, mert akkor „vége lenne a NER-nek”. Majd így folytatta Gyurcsány: 

Tehát valójában az unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, ha fölszámoljátok a NER-t. Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe. Most nincs az a magyar ember, aki ezt a 27-et el tudná magának mondani. Most én se, fejből. De mi ezen nagyon sokan dolgozunk őszintén szólva.

A műsorvezető visszakérdezett, hogy „min dolgoznak nagyon sokat?”. Erre a DK elnöke egyértelművé tette, hogy a 27 mérföldkőre utalt. Ezután bővebben is elmondta, hogy „nem kell hazudni, hát mi voltunk ott. Ez a dolgunk. De ugye mi nem Brüsszelben támadjuk az Orbánt, tehát itt ez egy tévedés. Mi itthon is támadjuk az Orbánt.”

„Ez úgy megy – folytatta Gyurcsány –, hogy a mi elképesztően aktív európai parlamenti képviselőink, azok iszonytató mennyiségben tárgyalnak és elvégzik a dolgukat a parlamentben és a bizottság embereivel. Folyamatosan. Megpróbáljuk velük megértetni, hogy itt mi történik Magyarországon. Ebben sok munka van. Ezek nem maguktól történnek meg” – magyarázta a baloldal vezére.

A békepárti politika miatt is büntetik hazánkat

Néhány hónappal később, az ATV-ben Gyurcsány Ferenc ismét beszélt arról, hogy milyen ürügyekkel lehet megvonni az uniós pénzeket Magyarországtól – emlékeztet a Magyar Nemzet. 

A műsorvezető kérdésére, hogy össze lehet-e kötni az Oroszországgal kapcsolatos magyar politikát az uniós források visszatartásával, a DK elnöke azt mondta: formálisan, jogilag egészen biztosan nem. 

„Ez nincs összekötve Oroszországgal. De hát a politikát emberek csinálják. Hát el lehet képzelni, hogy azok a döntéshozók az Európai Tanácsban, a többi állam- és kormányfő, az Európai Parlamentben több mint hétszáz képviselő, akik azt látják, hogy a közös európai fellépést folyamatosan akadályozza Orbán Viktor, ő a bad guy, a rosszfiú ebben a történetben. 

Hát, nagyon nem keresik a kompromisszumot és a megoldást. Egyik-másik gondolhatja azt, nem biztos, hogy gondolja, hogy egye meg a magyar kormányfő, amit főzött magának, nem siet a segítségére” – magyarázta Gyurcsány.

Ezek után nézzük, mit tett az elmúlt években az Apró-villa másik lakója, Dobrev Klára. Gyurcsány Ferenc felesége – aki európai parlamenti képviselő 2019 óta – 2021 nyarán a Magyar Narancsnak úgy nyilatkozott: „Arra számítok, hogy még idén elindulnak a jogállamisági eljárások, és ha Orbán kormányon marad, fel fogják függeszteni a magyar kormány jogát az uniós pénzek szétosztására. Ez is a tétje a jövő évi választásnak.”

Dobrev a politikai tőkekovácsolásról

Nem sokkal ezután a közösségi oldalán élő videóban lelkendezett azon, hogy az EU elzárta a pénzcsapokat az Orbán-kormány számára. „Tegnap visszadobták a Fidesz helyreállítási tervét, de valószínűleg ez a sors vár a többi európai uniós támogatásra is. Addig, amíg Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, egy fillér EU-s támogatás sem fog érkezni országunkba!” – hangoztatta a DK-s politikus.

Ugyanebben az évben, ősszel Dobrev Klára amellett állt ki, hogy Brüsszel indítson jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben. Gyurcsányné azt is üdvözölte, hogy az Európai Parlament beperelte az Európai Bizottságot azért, mert az nem kezdte meg a magyar kormánnyal szembeni eljárást.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában