Otthon

2015.08.10. 19:44

Év kertje 2015: a Zsigri család udvara

Cece – Sokan küldtek be fotókat az Év kertje 2015. pályázatunkra. A legszebbnek ítélt tíz kertet mutatjuk be sorozatunkban. Végül olvasóink szavazatai döntik el, kié lesz az idén a legszebb kert.

Gábor Gina

Fél hektárt művel a Zsigri család. László és felesége, Ágnes a birtoknak csak egy kisebb, igen mutatós részét ültette be dísznövényekkel, amiket Ágnes nagyon szeret. Azt mondja, számára a kerti munka mindig örömet adott, amióta meg a gyerekek kirepültek, a növények hatása terápiás. A virágok láttán elfeledi minden gondját-baját. László alakította ki a sziklakertet, szerencsére vállalkozó fiúk markológéppel is dolgozik, így ha nagyobb köveket kell mozgatni, ő segít. László egyébként ezermester, még a házukat is maga építette. A díszkertben leginkább a fűnyírás a feladata, Ágnes a virágokért felelős. Megtudom, a hatalmas telek már az 1900-as évek óta László családjáé volt, egykor egy kúria jellegű épület is állt rajta.

A birtokot aztán közösen használták, művelték László szüleivel, akiknek háza szintén ezen a hosszú telken állt. Most meg legidősebb fiúk számára is ez a birtok nyújt otthont. Ágnessel sétálunk a sziklakertben: azt mondja, olyan jól érzik magukat a növények, hogy itt az ideje egyiket másikat ritkítani. A porcelán kőtörőfű és az illatos ternye egyaránt hálás a gondoskodásért a bíborka lila virágjával díszít, és a fagyokig nyílik. Nem messze a természetes kövektől, a vörös rózsákat ontó bokor másodszor virágzik a nyáron, a háziasszony szereti a krémszínű virágokat hozó bangitát is, de büszkesége a pampafű – ami lenyűgöző tollbugákat hoz. Ágnes nem csak igyekszik megszerezni egy-egy szép növényt, hanem szaporítja is. Ha valamelyik megtetszik neki, apró hajtást csippent, és addig babusgatja, míg meg nem ered. A gránátalma csak egy kis ágacska volt, amikor Ágnes a földbe tűzte, ma pazar vörös virágot hoz, de a kereskedésben vásárolt gyöngyvirágcserjét is sikerült szaporítania. Zsigriék négy gyereket neveltek fel, de csak a legnagyobbik maradt itthon. Hárman külföldön találtak boldogulást: remek szakmájuk van. Ágnes a lányától a magyalbokor hajtását hozta el: ez emlékezteti a londoni családtagokra, egy másik növény meg a Kanári-szigetekről való: mert az egyik fia meg ott él. Szerencsére az unokák angolul, spanyolul, magyarul is jól tudnak.

Végül a házigazdák a hatalmas kert másik végébe invitálnak. A haszonnövényeken túl ugyanis Zsigri László nagyszerű halastavat alakított ki. Mert imádja a halat – ma is sült keszeget reggelizett... Ágnes ugyan sajnálkozik, hogy ide, a tó köré nem telepíthet dísznövényeket, mert csak ártana vele a halaknak. De mi csak nézzük a nagy vizet – és növények nélkül is le vagyunk nyűgözve...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!