Otthon

2017.02.27. 15:19

Virsli, ecset, kisszekrény

Martonvásár – 2016 végén sokak fantáziáját megmozgatta az Alkotó energia című országos pályázat, amelyben néhány napja hirdettek eredményt. Mi most bemutatjuk az egyik nyertest, Fejér megyéből.

Kocsis Noémi

A Paksi Atomerőmű Zrt. által meghirdetett pályázat lényege röviden a „használtból fantáziával újat" lehetne. A beérkezett nagy számú pályamű zöme  két kategóriából került ki: külön versenyeztek a bútorfelújításban, bútorfestésben indulók és külön azon bútor- és használati tárgy készítők, akik az elkészült  darabnak funkcióváltással adtak új értelmet. A harmadik külön kategória a használati és egyéb kisebb tárgyak dekorálása volt, ezúttal kissé kevesebb beérkezett pályamunkával.

Erényi Zsuzsanna, a jelenleg két kisgyermekével gyesen otthon lévő építész a második kategóriában kapott második díjat. A sima, szinte észrevehetetlen szekrénykéből egyedi díszítéssel és belső türkizkék festéssel varázsolt parádés, sokféle stílusú szobába beillő bútordarabot.

Erényi Zsuzsanna martonvásári építész már korábban is újított fel krétafestékkel kisbútort, most második díjat ért a parádésan átalakult kis szekrény
Fotó: Czank Zoltán

–  A cseh retro kisszekrényt kifejezetten a pályázatra kerestem és újítottam fel, használtan vettem egy online piactéren. A bútor előkészítésben (pl. a lábak csiszolása) a férjem segített. A többi folyamatot: minta tervezése, a festést, lakkozást magam csináltam. A bútor befejezése azért nem ment zökkenőmentesen: a leadási határidő előtt nem sokkal tönkrement a laptopom, rajta a tervekkel és a technológiai leírással, a minta festését december 31.-én délelőtt szerettem volna elkészíteni, de kiderült, nem tudom kinyomtatni, mert kifogyott a patron a nyomtatóból.Végül, míg mások szilvesztereztek, én virslivel és ecsettel a kezemben még festettem, stencileztem, fotóztam. Éjfél előtt egy perccel sikerült elküldenem a pályázati anyagomat.

Zsuzsa másokat is biztat, vágjanak bele hasonló munkába, ha kedvük van hozzá.

– A krétafestékekkel tényleg kifejezetten biztonságosan lehet festeni kisgyerekek mellett is, s akár ők is besegíthetnek a festésbe. Nagyon szeretem az otthonunkat dekorálni, már beszereztem például egy régi kórházi gyógyszertároló szekrényt, amiből az előszobába készítenék fali tárolót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!