Pákozd

2014.11.16. 13:53

Hetven minta az idei mustrán - Közösségteremtő esemény Pákozdon

Pákozd - A helyi általános iskola tornaterme szombaton este ismét citerazenétől volt hangos: megrendezték az immár hagyományos találkozót, borkóstolót és mustrát.

Tihanyi Tamás

A Pákozdi Borbarátok más civil szervezetekkel és az önkormányzattal közösen ismét megrendezték a bormustrát, az eseményre a felvidéki testvértelepülésről, Ipolybalogról is érkeztek vendégek a Nemeskócsag Általános Iskolába, ahová az ottani borokból hoztak kóstolót.

– Pákozdon tizedik alkalommal rendeztük meg a borversenyt és nagy örömmel mondhatom, hogy egyre jobban kiteljesedik és egyre nagyobb az érdeklődés – mondta Takács János, a település polgármestere az eseményen a Fejér Megyei Hírlapnak. Úgy nyilatkozott, hogy évről-évre egyre jobban sikerül a rendezés. Az idei őszön összesen hetvenféle nedűt neveztek be a kóstolásra, fehéret, vöröset, rozét, új és óborokat egyaránt. – Örömmel mondom azt is, igen jó minőségű borokat hoztak a gazdák, azok, akik úgy döntöttek, hogy mások előtt megmérettetik magukat.

Takács János polgármester asztalánál is kiváló borok fogytak. Fotó: Lovász Lilla

Az eseményen egy badacsonyi borgazdaság bemutatta a termékeit, a kóstolás mellé Magyaralmásról hoztak saját készítésű sajtokat, de jöttek vendégek Dinnyésről is. A településvezető hangsúlyozta, hogy a közösségteremtés a legfontosabb céljuk, ezért pedig mindig sokat kell tenniük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!