Pályázatfigyelő

2015.06.10. 11:03

Megjelentek a várva várt KKV pályázatok

Az elmúlt hónapokban nagy várakozás előzte meg a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét és fejlesztését támogató pályázatokat, aminek eredményeként végre megjelentek a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) várva várt pályázatai

A két hete megjelent piacra jutást segítő pályázaton 5 milliárd, a tegnap megjelent két új pályázaton összesen 85 milliárd forint értékben meghirdetett pályázati felhívásokra egy hónapon belül lehet beadni a pályázatokat.

A “Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása” című pályázaton 1,5 millió – 20 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el a pályázó a cég létszámállományától függően, és a nyerteseknek legalább 50%-os önrészt kell vállalniuk.

A tegnap megjelent új pályázatok egyike a "Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése" című felhívás, melynek keretösszege 65 milliárd forint, és a pályázóknak  lehetősége nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a versenyképesség feltételeinek megteremtésére és fenntartására. Ebben a pályázati konstrukcióban 50 és 500 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás nyerhető el.

A másik pályázat a "Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása" címet viseli, ennek célja a vállalkozások fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának erősítése, munkahelyek megtartását eredményező beruházások támogatása és a helyi gazdaság megerősítése. A pályázók ezen a pályázaton 5-50 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el. A 20 milliárd forintos keretösszegen belül  a szabad vállalkozási zónáknak megvalósuló fejlesztésekre 10 milliárd forintot, a szabad vállalkozási zónán, valamint a közép-magyarországi régión kívül megvalósuló fejlesztések esetén pedig szintén 10 milliárd forintot szán a kormányzat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint az év folyamán még további, mintegy 700 milliárd forint keretösszegben jelennek gazdaságfejlesztési pályázati kiírások, melyről folyamatosan tájékoztatást adunk.

Kérdéseiket várjuk a [email protected] e-mail címen!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!