Pályázatok

2014.12.08. 12:14

Lényeges változások az új pályázati ciklusban

A 2014-2020-as uniós költségvetési új ciklusban kevesebb operatív programmal, terjedelmesebb pályázati kiírásokkal, ugyanakkor kevesebb beadandó dokumentációval lehet számolni.

Az esélyegyenlőséget és az átláthatóságot segíti, hogy minden év végén meghatározzák majd a következő évi kereteket, a pályázatok benyújtását megelőzően pedig már 30 nappal ismertek lesznek a konkrét feltételek.

„A szeptember 11-én aláírt Partnerségi Megállapodás eredményeként a következő hét évben a Magyarország számára lehívható támogatás mintegy 8 000 milliárd forint lesz, amelynek 60%-a gazdaságfejlesztésre fordítható, míg az előző ciklusban erre a célra csupán a keret 16%-a jutott. Az új uniós periódusban tehát az egyik súlypont a kkv-k fejlesztése, ezen belül is a munkahelyteremtés, a megújuló energiaforrások használata és a kutatás-fejlesztés támogatása kerül a központba, de a közcélú fejlesztések is nagy hangsúlyt fognak kapni, hiszen a források közel 40%-át lehet majd ilyen célra felhasználni” – mondja Németh László, a K&H Kkv marketing főosztály vezetője.

Az új költségvetési periódusban számos változással számolni kell az előző ciklushoz képest. „Az új ciklusban fontos változást jelent, hogy az eddig jellemző vissza nem térítendő támogatások helyett az új uniós előírás szerint minden odaítélt pályázati támogatásnak bizonyos arányban tartalmaznia kell visszatérítendő juttatást is” – hívja fel a vállalkozások figyelmét Németh László.

„Lényeges módosítás, hogy a célok általánosabb megfogalmazása miatt az operatív programok koncentráltabbak lesznek, számuk a korábbi 15-ről 8-ra csökken. Ez egyben azt is jelenti, hogy több fejlesztési prioritást is átfogó pályázati forrás bevonására is lehetőség nyílik. Sőt, kifejezetten növeli a pályázati támogatás elnyerésének esélyét, ha a benyújtott pályázat a tervezett alapfejlesztésen túl egyéb komponenseket, leginkább munkahelyteremtést, energiahatékonyságot növelést vagy K+F tevékenységet is tartalmaz majd” – hangsúlyozta ki a szakember. „Emiatt a pályázati kiírások ugyan terjedelmesebbek lesznek, de kevesebb dokumentumot kell majd a vállalkozásoknak beadniuk. Ez kisebb adminisztrációs terhet jelent majd a cégeknek, és várhatóan egyszerűbbé és átláthatóbbá válik a pályázati rendszer, ugyanakkor a projektek előkészítése vélhetően hosszabb időt fog igénybe venni, így érdemes a felkészülést minél előbb elkezdeni” – tanácsolja Németh László.

A tervezhetőséget, az átláthatóságot és az esélyegyenlőséget hivatott segíteni, hogy minden év októberében nyilvánosságra kerülnek a következő évi pályázatok keretösszegei, az aktuális pályázatok pontos, végleges feltételei pedig harminc nappal a pályázatok benyújtásának kezdete előtt ismertek lesznek. „A módosítások eredményeként a pályázatok a korábbiakhoz képest komplexebb fejlesztési ötleteket támogatnak majd, az ügyintézés várhatóan gördülékenyebb lesz, és a pályázati rendszer jól kiszámíthatóvá és tervezhetővé válik. Így remélhetően az uniós források a továbbiakban is komoly szerepet fognak betölteni a kkv finanszírozásban” – tette hozzá a szakértő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!