Pályázatok

2014.10.21. 14:40

Támogatás egyedi kormánydöntéssel

Számos esetben tapasztalják a vállalkozók, hogy a megvalósítandó beruházásokhoz nincs megfelelő uniós támogatás. Ilyen esetben érdemes tanulmányozni az ún. egyedi kormánydöntésen alapuló beruházási támogatás (EKD támogatás) igénylésének lehetőségeit.

Az utóbbi időben jelentősen megnőtt az EKD támogatás iránti kérelmek száma, ami abból adódott, hogy a gazdaságfejlesztési célú uniós támogatások kerete kimerült, és akik jelentősebb telephelyfejlesztést, kapacitás bővítést terveztek, azoknak szinte kizárólag ez a lehetőség maradt.

EKD támogatásokra korábban is volt lehetőség, Fejér megyében is számos nagyvállalat nyert el ilyen jellegű támogatást, melyekről a Fejér Megyei Hírlap is rendszeresen tudósított, például a Hankook gumiabroncs gyára Dunaújvárosban.

Az EKD támogatások igénylésének rendjét  egy 2014. augusztus 28-án megjelent kormányrendelet  módosította,  ez alapján  10 millió eurót meghaladó beruházások esetében  észak-magyarországi, észak-alföldi,dél-alföldi és dél-dunántúli helyszíneken lehet igényelni ezt a fajta támogatást, de ha a beruházás Közép-Dunántúlon vagy Nyugat-Dunántúlon valósul meg, ott induló beruházás esetén 20 millió, munkahely-teremtési  beruházás elegendő a 10 millió eurós a beruházás minimális mérete.

A támogatás keretében a támogatási kérelem befogadására vonatkozó értesítést követően felmerült költségek számolhatóak el, amelyek vagy a beruházás érdekében felmerült tárgyi eszközök és immateriális javak költségei, vagy pedig a beruházás által – a beruházás megkezdésétől számított 3 éven belül – létrehozott munkahelyek 24 hónapra számított becsült személyi jellegű ráfordításai lehetnek.

A támogatás feltétele, hogy a beruházás keretében meghatározott számú új munkahelyet kell létrehozni: Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl régiókban 50, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Közép-Magyarország régiókban pedig 100 új munkahelyet.

Az EKD támogatásokat a Nemzeti Befektetési Ügynökség kezeli, ők végzik a támogató döntések előkészítését, a szerződéskötést, a támogatási beruházások költségeinek elszámolását.

Az EKD támogatások nem titkolt célja a külföldi befektetők hazánkba vonzása, a működő tőke  behozatal erősítése, a hazai beszállókkal karöltve,  az a cég amelyik a beruházása kapcsán jelentős  számú  magyar  beszállító foglalkoztatását  vállalja, nagyobb összegű támogatásra számíthat, mint az, amelyik  nem támaszkodik itteni beszállítókra.

A „K+F” Kutatás-fejlesztési Tanácsadó Központ Kft. székesfehérvári irodája több mint ötven egyedi kormánydöntéses támogatás  ügyintézésében vett rész az elmúlt években, az így felhalmozódott   sokéves tapasztalat, speciális szakértelem hasznos segítségül szolgálhat mindazon cégek számára, amelyek 10 millió eurot meghaladó, és több  mint 100 új munkahely teremtésével járó   beruházást terveznek,melyhez akár 1 millió euro-t is elérő képzési támogatás is  igényelhető.

Bővebb információért kérdezze szakértőnket!

Dr. Lőrincz Sándor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!